Rendkívül jelentős érdeklődés fogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által indított online petíciót.
A „Megvédjük a magyar földet! Megvédjük a magyar gazdákat!” címet viselő aláírásgyűjtéshez eddig több mint 200 ezren csatlakoztak – gazdálkodók és fogyasztók egyaránt.
Az összegyűlt aláírások száma jól mutatja, hogy a magyaroknak fontos az agrárium helyzete. Brüsszel és hazai támogatói csökkentenék a gazdáknak járó támogatásokat, az idős gazdáktól pedig teljesen megvonnák a területalapú támogatásokat.
A petíció aláírói határozottan tiltakoznak az uniós agrártámogatások több mint 20 százalékos csökkentése ellen, és elfogadhatatlannak tartják, hogy az Európai Bizottság unión kívüli országokból – Ukrajnából, Brazíliából vagy Észak-Afrikából – érdemi korlátozások és ellenőrzések nélkül engedjen behozni árukat.
Ez a folyamat veszélyeztetné a magyar és az uniós gazdákat, valamint kockázatot jelent az élelmiszer-biztonságra is.
Erről szólt a múlt év végén Brüsszelben és ez év elején Strasbourgban megvalósult gazdatüntetés is, ahol több ezer európai gazda állt ki az érdekei mellett, és adott hangot elégedetlenségének az Európai Bizottság terveivel kapcsolatban.
Ezért indították el a MAGOSZ-szal közös agrárpetíciót, amelynek célja, hogy megvédjék a magyar gazdákat, és továbbra is biztosítsák a magyar fogyasztók számára a biztonságos, egészséges és kiváló minőségű élelmiszereket.
A petíción eddig összegyűlt 200 ezer aláírás erőteljes üzenet Brüsszelnek is.
Nem hagyják, hogy az agrárium kereskedelmi alkuk és hibás uniós döntések áldozata legyen, és nem engedik tönkretenni a piacokat és a gazdálkodókat.
Megvédjük a magyar földet, megvédjük a magyar gazdákat!
A petíció továbbra is nyitva áll, a kezdeményezéshez még mindig lehet csatlakozni a következő oldalon:
https://www.agrarpeticio.hu/megvedjuk-a-magyar-gazdakat
Kérjük, támogassák aláírásukkal közös ügyünket!