A 2025-ös év növényvédelmi tapasztalatai

Megosztás:
Fotó: Pixabay

A kertészkedésben nincs két egyforma év. A 2025-ös esztendő növényvédelmi szempontból is tanulságos volt.

Hirtelen, egyik napról a másikra váltott az időjárás tavasszal. A száraz január és február után két hűvös, csapadékos hónap érkezett, amelyek gyors és folyamatos védekezést tettek szükségessé: először a virágfertőző monília, majd a tafrina, végül pedig a díszfák kórokozói ellen kellett lépni. Mindezt tovább nehezítették az éjszakai fagyok, amelyek komoly károkat okoztak.

A nedves leveleken megjelentek a csonthéjasok sztigminás betegségének tünetei is, sőt a csigák számára is kedvezővé váltak a körülmények. Egyértelművé vált, hogy a kórokozó gombák idén sem tűntek el: csupán a megfelelő feltételekre vártak a fertőzéshez.

Nyáron, a forró és száraz időszakban az ország legtöbb megyéjében a kórokozók már nem okoztak jelentős problémát. A lisztharmatok ugyan megjelentek, de járvány nem alakult ki. A szőlőben továbbra is a lisztharmat elleni védekezés jelentette a növényvédelmi munka alapját. A nyugati országrészekben azonban a peronoszpóra is gondot okozott, és védekezni kellett a fitoftóra és a varasodás ellen is. Mindez csak megerősíti, hogy egységes, minden területre alkalmazható előrejelzés már nem adható.

Kártevők – őket idén sem törte meg a kánikula

A kártevők aktivitását a nagy meleg – szokás szerint – egyáltalán nem vetette vissza. Hálózatunk csapdái már április elején jelezték a poloskaszagú szilvadarázs megjelenését, rövid időn belül pedig a legyek és a molyok is tömegesen feltűntek.

A károsítás mértéke helyenként és évenként is jelentősen eltért. Például a dióburok-fúrólégy fogása:

  • Győrben: 2024-ben 51 db, 2025-ben már 706 db,

  • Budakalászon: 2024-ben 371 db, 2025-ben 198 db volt.

A hosszan tartó hőség a takácsatkáknak is kedvezett, amelyek szövedékük védelmében könnyen elszaporodtak, helyenként súlyos károkat okozva. Ellenük jövő tavasszal kénes–olajos lemosást javasolt alkalmazni.

A gyapottok bagolylepke, a burgonyabogár, valamint a gamma bagolylepke idén is jelentősen károsította a zöldségeket. Az elmúlt évek tapasztalatai pedig egyértelműen mutatják, hogy már a Nap káros sugarai ellen is védekeznünk kell.

Őszi helyzetkép

A hűvösebb, kissé nedves ősz kedvezett a lisztharmat újbóli fertőzésének, és a szürkepenész is megjelent. A szüret végére, november végén azonban kijelenthető, hogy jelentős problémát már nem okoztak.

A jövő évi termés és a megfelelő fagyállóság kialakítása érdekében érdemes megfontolni a lombhullásig tartó tápanyag-utánpótlást, a lombtrágyázást. A nyári hónapokhoz hasonlóan idén is sok gondot okoztak a vadkárok; ahol nincs kerítés, ott télen is szükség lehet a védekezésre.

Az év legfontosabb növényvédelmi feladata

Idén mindent felülírt a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjedésének megállítása. Emellett továbbra is kiemelten fontos a növényvédő szerek engedélymódosításainak követése, hiszen várhatóan a kivonások folytatódnak.

Jó hír azonban, hogy hazánkban is megtalálták az ázsiai márványospoloska parazitáját, a szamurájdarazsat, amely hosszú távon hatékony természetes ellensége lehet ennek az inváziós kártevőnek.

Forrás: NAK – NMNK / Zsigó György

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük