A kormány célja, hogy Magyarország erdői gyarapodjanak
- Agrárhírek, Növénytermesztés
- 2025. szeptember 19.
- 0
A kormány célja, hogy Magyarország erdői gyarapodjanak, egészségesek legyenek, a meglévő erdők fenntartása legalább annyira fontos, mint az új erdők létesítése – hangsúlyozta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán az Országfásítási Program eddigi eredményeiről.
Felidézte, hogy a kormány 2019-ben döntött az Országfásítási Programról, ennek keretében történnek a faültetések lakott területeken kívül és belül.
Kifejtette, a lakott területen kívül olyan erdőtelepítésekre kell gondolni, ahol szántókból, legelőkből új erdők keletkeznek, a program része az újszülöttek erdeje, ahol minden megszületett gyerek után tíz fát ültetnek el, az állami erdőgazdaságok pedig mintafásításokat végeznek.
Népszerűek a belterületi fásítások is, ahol a települések pályázhatnak szaporítóanyagra, legutóbb 1500 település pályázott, ez 77 ezer fa ültetését jelenti 2026 végéig. Cél a 100 ezres mennyiség elérése, szeretnék, ha minden település fához jutna a programban
– mondta Mocz András.
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy a klímaváltozás negatív hatásaira az erdők sérülékenyek.
Magyarországon elsősorban a hőmérséklet emelkedésének és a csapadékhiánynak köszönhetően az erdők talajának vízháztartása megváltozott. Példaként említette, hogy a Dél-Alföld régióban, a Homokhátságon bizonyos fafajok már nem bírták a klímaváltozást.
Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum célja, hogy hosszútávú cselekvési programot állítson össze a klímaváltozás okozta probléma megoldására. Nyolc munkacsoport jött létre minden ágazati szereplő részvételével, olyan megoldást kell találni, amely szakmailag kifogástalan, és ezekkel a társadalom is egyetért
– mondta a helyettes államtitkár.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Mocz András kiemelte, az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum elsődleges célja, hogy a jövőbe látó cselekvési tervet állítson össze.
Nagy kihívás az erdészeti szakma számára, hogy olyan fafajokat javasoljon, amelyek a következő száz évben életképesek lesznek. Ezzel biztosítják a jövő nemzedékének az erdőterületeket – tette hozzá az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.
- Járványügyi zárlat több sertéstelepen
- Könnyítések a gazdáknak – idén is bővülnek az őstermelők kedvezményei
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
- Példaképek a magyar mezőgazdaságban – Nemzet Gazdásza díjátadó
- Áldás a földnek: miért jó most a hó és a kemény hideg?
- Változások a vadgazdálkodást érintő törvényben
2026. január 18.
Gyomirtás helyett zöldítés? Meglepő megoldás a vasúti töltéseken
2026. január 18.
Fenntarthatóság a magyar élelmiszeriparban
2026. január 18.
Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum tevékenységének első eredményei
2026. január 17.
Fogyasztói trendek a gabonapehely-fogyasztásban
2026. január 17.