Beláthatatlanok a műhús terjedésének következményei
- Állattenyésztés
- 2025. június 27.
- 11
- 0

A műhús terjedésének következményei beláthatatlanok, térnyerése mind a termelőket, mind a fogyasztókat veszélyeztetheti – mondta Nagy István Budapesten, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara (Camera di Commecio Italiana per l’Ungheria) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) rendezvényén.
Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy az állati szövetek mesterséges tenyésztésével előállított hússal szemben társadalmi, gazdasági, egészségügyi és etikai kifogások egyaránt fölmerülhetnek. A helyettesítő termékek nem egyenértékűek a valódi hússal, mert nem tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat, ezért a tárcavezető szerint a műhúst húsnak nevezni a „fogyasztók becsapása”. Szükség lehet a jelölési szabályok szigorítására is, hogy egyértelműen el lehessen határolni a hagyományos termékektől a helyettesítőket.
Nagy István kérte az Európai Bizottságtól a hagyományos húskészítmények védelmét, és bár a műhús az EU-ban még nem engedélyezett, a brüsszeli álláspont szerint – tette hozzá – a laboratóriumi hús új élelmiszer, és amennyiben megkapja a jóváhagyást, kötelezően árusítani kell majd minden tagállamban. Fogyasztása ugyanakkor nem pusztán egészségügyi kérdés, hiszen a műélelmiszerek a vidék életképességét, az élelmiszergazdaság szereplőit, az európai hagyományokat szintén veszélyeztetik.
Az élelmiszerelőállítást azért is kell a termőföldhöz kötve megőrizni, mert ez fenntarthatósági szempontból indokolt
Állattartás nélkül a jelentős mennyiségű szén-dioxidot tároló gyepterületek sem fenntarthatók, miközben a sejtalapú technológiának nem csupán a biztonsága kérdéses, a karbonlábnyoma sem ismert pontosan – hangsúlyozta.
A miniszter hozzátette, hogy e kockázatok megelőzése érdekében készült a műhús előállítását és forgalmazását akadályozó törvényjavaslat is. A világ szegényebb volna egyediség nélkül, a kormány ezért elkötelezett a hagyományos értékek védelmében, ebben számít Olaszország támogatására is. A lopakodó brüsszeli jogalkotás az értékeket és a kultúrákat veszélyezteti, érdemes tehát küzdeni ellene, minden erőt összpontosítva a hagyományos életformák védelmében – fogalmazott.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint másolatot ma már mindenből lehet készíteni akkor is, ha senki nem kérte. Az agrárium érdekében, a műhús vagy a műtej ellen Papp Zsolt szerint is összefogást kell felmutatni, a fogyasztókkal pedig meg kell ismertetni, melyik élelmiszer hogyan készül. Sajnos az állattartók világszerte egyre erősebb támadás alatt állnak, noha a tevékenységük hozzájárul a vidék fennmaradásához, ezért mind Magyarország, mind Olaszország kiemelt jelentőségűnek tekinti.
Olaszország mezőgazdasági minisztere a műhúst központi kérdésnek tekinti az élelmiszeripari hagyományok védelmében
Francesco Lollobrigida az eseményre küldött üdvözlő levelében úgy fogalmazott, hogy minden kísérlet, amely mesterséges élelmiszert akar létrehozni, veszélyeztetheti a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és az emberek egészségét.
A műhús eltávolítja a termelőktől az élelmiszer-termelést, felforgatja annak hagyományos rendjét, ezért az élelmiszeriparral nem szabad spekulálni.
Az innovációknak nem a természet helyettesítésére, hanem a tiszteletére kell törekednie, miként az emberiség szellemi örökségét képező mediterrán étrend is szorosan kapcsolódik a biológiai sokféleséghez, a földhöz és földművességhez, hiszen az élelmiszer nem csupán táplálék, hanem kultúra, termőhely és egészség is egyben – hangsúlyozta a tárcavezető, egyúttal közölte, hogy az olasz kormány támogatja Magyarország álláspontját az eredetiségre épülő mezőgazdaság védelme érdekében.
- Befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok
- Csemegekukoricából a tavalyi termésmennyiség valószínűsíthető
- Végnapjait éli sokak kedvenc sajtja? (videó)
- Az agrárium jövője: egyre több hallgató agrárszakon
- Több oldalról érkezik segítség a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartóknak
- Megtartották a Magyarok Kenyere program idei Kárpát-medencei Búzaösszeöntő Ünnepségét
2025. augusztus 22.
Megint a mikrobák! Nem csak a baj van velük!
2025. augusztus 22.
Állatszállítás: új módszer csökkentheti a járványok terjedését
2025. augusztus 22.
Jön a 18. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál!
2025. augusztus 21.
A falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási pályázatokat
2025. augusztus 21.
Milyen ősz vár ránk a nyári szárazság után?
2025. augusztus 21.