Előválogató a 36. Szlovéniai Fakitermelő Világbajnokságra
A Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány szervezésében 2025. október 4-én Mátrafüreden rendezték meg a „Kántor János” fakitermelő emlékversenyt, amelynek célja a fakitermelésben dolgozók szakmai kultúrájának fejlesztése, valamint a Magyar Fakitermelő Válogatott felkészítése a közelgő szlovéniai világbajnokságra.
A rangos szakmai eseményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatta.
A szervezők nevében Merczel István elmondta: az emlékverseny egyben tisztelgés Kántor János, erdészeti gépészmérnök és a magyar fakitermelő válogatott egykori csapatkapitánya előtt. Kántor János alapító tagja volt az alapítványnak, és évtizedeken át mentoraként, felkészítőjeként segítette a hazai szakembereket.
A versenyre 29 induló nevezett az ország minden részéből, akik Profi, Amatőr, Női és U24 (ifjúsági) kategóriákban mérhették össze tudásukat. A megmérettetés nemzetközi szabályok szerint zajlott: a versenyszámok között szerepelt döntés állványon lézeres méréssel, motorfűrészlánc-csere, kombinált és lánckímélő darabolás, valamint gallyazás. A lebonyolításban mintegy húsz önkéntes segítette a szervezőket.
A rendezvény megnyitóján Luzsi József, a NAK alelnöke és Merczel István, az alapítvány elnöke köszöntötték a résztvevőket. A versenyzőket Antal Gábor, az Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum igazgatója, valamint Kántor János lányai is üdvözölték.
Beszédében Luzsi József hangsúlyozta: a biztonságos munkavégzés kulcskérdés az erdészeti ágazatban, különösen a fakitermelés és a fafeldolgozás során, amelyek az egyik legveszélyesebb munkaterületnek számítanak. Mint mondta, a balesetmentes munka nemcsak szakmai, hanem erkölcsi felelősség is a munkavállalók iránt.
Egyúttal felhívta a figyelmet a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében hamarosan elérhető erdészeti géptámogatási lehetőségre, amely „A versenyképes erdőgazdálkodást szolgáló beruházások támogatása” címmel 2025 negyedik negyedévében nyílik meg. A pályázatban erdőgazdálkodók, szakirányítók, faipari cégek és szaporítóanyag-előállítók vehetnek részt.
A verseny végén Gerőcs János 1653 ponttal szerezte meg az első helyet, a második helyen Dávid Gábor (1646 pont), míg a harmadik helyen Szép Szabolcs (1630 pont) végzett.
A rendezvény megvalósítását az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársága, az Erdőgazdálkodási Főosztály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint az állami erdőgazdaságok támogatták.
Forrás: NAK Erdészet / Nahóczki László
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Nagy István: a gazdák érdekében lépni kell a dráguló műtrágya miatt
- Itt az ideje visszavágni a pampafüvet és a díszfüveket: mutatjuk, hogyan!
- 200 ezer aláírásnál az agrárpetíció: tiltakozás az ellenőrizetlen import ellen
- Nyugtalanító jövőképest fest egy mesterséges intelligenciával készített klímamodell
- A rostok elengedhetetlenek testünk megfelelő működéséhez
2026. március 21.
Újra támad a bőrcsomósodáskór
2026. március 21.
Klímaadaptáció az erdőkben: nyílt fórum a Planet Budapest 2026 Expón
2026. március 21.
Komposzt a kertben: gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
2026. március 20.
Több tízezer gazdához érkezik támogatás – felgyorsultak a kifizetések
2026. március 20.
Madárinfluenza húsz év távlatából
2026. március 20.