Márton-napi libalakomára fodrostollú ludat?

Megosztás:

A Közép-magyarországi ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Tangazdasága kiváló lehetőséget adhat az egykori paraszti gazdaságokat idéző miliő megismerésére.

Érkezésünkkor az volt a célunk, hogy közelebbről bemutassunk egy jellegzetes magyar lúdfajtát – a fodrostollú magyar ludat. Márton nap közeledtével adta magát a téma, így igyekeztünk körbejárni a tartásával kapcsolatos tudnivalókat is.

Az iskola Tangazdaságában a diákok széles körű gyakorlati képzésben részesülhetnek: a galamboktól kezdve egészen a lovakig többféle állatfaj gondozását ismerhetik meg, és elsajátíthatják az állattartás alapvető gyakorlatait.

A beszélgetésben segítségemre volt Furcsa Gábor, a szakmai igazgatóhelyettes, aki már több mint harminc éve dolgozik a gazdaságban. Hivatásának tekinti, hogy bemutassa a diákoknak és az érdeklődőknek azt a ma már csak részleteiben élő paraszti háztáji állattartási rendszert, amely egykor a hazai élelmiszer-termelés alapját jelentette.

Szenvedélye töretlen: nemesítéssel kísérletezik, és olyan értékőrző munkát végez, amely véleményem szerint példaértékű és ritka kincs.

Miért éppen a fodrostollú magyar lúd?

A fodrostollú magyar lúd helyzete itthon szerencsére kedvezően alakul: az elmúlt években egyre több baromfitartó kezdett foglalkozni vele. Gábor elmondása szerint fajtaklub is működik, hogy minél több érdeklődőhöz eljuttassák a fajtával kapcsolatos ismereteket, és hogy bővüljön a tenyésztők köre.

Mint mondja, ezek az állatok jóval nagyobb értéket képviselnek annál, minthogy csupán fogyasztási célra tartsuk őket. Természetesen akadnak olyan példányok, amelyek külleme miatt nem javasolt a tenyésztésben való további szerepeltetésük – így akár a Márton-napi libasült alapjaivá is válhatnak. A fő cél azonban jelenleg a hazai állomány növelése és megőrzése.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük