Nyolcvanöt éves a tiszaörvényi szivattyútelep
Egy ma is működő ipartörténeti ritkaság, és az ország egyetlen csatornahídja található a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaörvényen.
A vízi műemlék volt hazánk első elektromos árammal működő szivattyútelepe, és ez volt az ország első öntözőrendszere is. Megépítését az 1930-as években az aszályos évek indokolták. A szivattyútelep előzetes bejelentkezés alapján látogatható – számolt be róla az Eger TV.
Ötven év után, 2017-ben került vissza a KÖTIVIZIG-hez a tiszaörvényi szivattyútelep. A karbantartás után azonnal munkába állt az ipartörténeti ritkaság. Kora tavasztól-késő őszig folyamatosan működik, tavasszal a halastavakat töltik fel vízzel, majd az öntözéshez biztosítják a gazdáknak a vizet, mintegy 60 négyzetkilométeres területen.
A szivattyútelepről a csatornahíd szállítja a vizet a 40 kilométer hosszú önöző főcsatornába, és további tíz mellékcsatornába. Utóbbi kisebb csatornák közül több jelenleg felújítás alatt áll.
A vízügyi ágazat kincsesládája a szivattyútelep, ipari műemlékként kezelik
A szivattyútelep megépítését az 1937 évi XX. törvénycikk mondta ki. E szerint a Tiszántúl öntözéses gazdálkodásában meg kell építeni az első nagy állami létesítményt – ez a tiszafüredi öntözőrendszer a szivattyúteleppel, amibe gravitációs módszerrel áramlik a víz a Tisza folyóból.

A telep a Tisza árterébe épült, egy műszigetre, árvízkor a főgépész csak csónakkal tudott bejönni a munkahelyére. A csatornahíd 320 méter hosszú, a végén egy csillapítómedence lassítja le a vizet .
1940. június 20-án adták át a telepet, Horthy Miklós kormányzó indította el az első szivattyút, gróf Teleki Pál miniszterelnök, gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter, Lamp Hugó a vízügy kiváló mérnöke is jelen volt az avatóünnepségen. Ő tervezte és a kivitelezést is felügyelte.
A ma is kiválóan működő villamos motorokat és szivattyúkat a Ganz gyárban készítették 1939-ben. Az elektromos áramot 77 kilométeres távvezetékkel hozták ide 85 évvel ezelőtt.
A gátkorona alatt tíz méterrel van az alsó akna szintje, ebben a mélységben kötik össze a mederben és az aknában lévő szivattyúkat. Három, egyenként 1,2 méter átmérőjű csöveken érkezik be szivattyúkhoz a Tisza vize.
Forrás: Eger TV
- A világon egyedülálló rendszer készült a MATE gödöllői campusán
- Ha november, akkor újra itt a Mézes Reggeli Program!
- Mivel kell számolnunk ősszel a gyümölcsösben?
- Hazai sertéságazat: járványok, antibiotikum-használat és állatjólét
- Veszélyben a sertésállomány – afrikai sertéspestis Magyarországon
- 20 növény, amely kifejezetten szereti a hűvös időt
2025. november 15.
Elég lesz a magyar paprika a növekvő kereslet kiszolgálására?
2025. november 15.
Márton-napi libalakomára fodrostollú ludat?
2025. november 15.
Súlyos veszélyben a földimogyoró
2025. november 14.
Vízben gazdagabb táj: lezárultak a legfontosabb vízvisszatartási projektek
2025. november 14.
Veszélyben a sertésállomány – afrikai sertéspestis Magyarországon
2025. november 14.