Semmi nem akadályozhatja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezést
- Agrárhírek
- 2025. április 30.
- 0
Az agrárminiszter kiemelte: az elhullott állatok elhelyezésekor a szakemberek minden vízügyi és geológiai szempontot figyelembe vesznek, a mélységtől kezdve a vízzáró rétegeken át a talajvíz áramlásáig.
Hozzátette: érthető, hogy senki nem örül annak, ha akár több ezer szarvasmarhát kell elföldelni egy-egy helyszínen, de a vizsgálatok alapján a peresztegi teljesen biztonságos. Továbbiakat csak az esetleges újabb kitörési pontok ismeretében lehet kijelölni, és ha ez szükségesnek látszik, akkor azonnal kell cselekedni – mondta Nagy István.
A tárcavezető az elföldelés protokollját ismertetve fontosnak nevezte a környéken élők tájékoztatását és informálását. A szakemberek a védekezés eddigi tanulságait mindig azonnal levonták, és azonnal intézkedni fognak akkor is, ha az elföldelésre kijelölt helyszínek ellenőrzését biztosító monitoringkutak vizsgálata ezt indokolttá tenné – tette hozzá.
Közölte egyúttal, hogy
a fertőtlenítések és a nagytakarítások után kezdődhet az egyeztetés a gazdákkal a kártalanítási kérdésekről.
Az ellentételezés azért is fontos, mert a betegség eltitkolása nagyobb károkat okozhat, mint a teljes kártalanítás összege. Az állam a járványvédelmi infrastruktúra fejlesztését is vállalja, hogy a védekezés magasabb szintre emelkedhessen, és meg lehessen előzni a hasonló eseteket – hangsúlyozta.
Ilyenre járványra, mint a mostani, csaknem fél évszázada nem volt példa Magyarországon, a kár összege már most meghaladja a 10 milliárd forintot – mondta az agrárminiszter.
Közölte: saját hatáskörben arról is
intézkedett, hogy az érintett telepek a lehető leghamarabb megkapják a nekik járó kifizetéseket. A kártalanítási rendszert úgy alakítják ki, hogy azzal a mihamarabbi újratelepítést ösztönözzék,
ám a miniszter jelezte, hogy az állományok teljes helyreállítása legalább három éves folyamat lesz.
Nagy István kormányzati kötelességnek tekinti az összes információ vizsgálatát a járványügyi nyomozás során, hogy a kérdésekre megnyugtató válaszokat kapjanak. A tájékoztatást eddig szakemberekre bízták, de a visszajelzések alapján indokolt, hogy maguk a döntéshozók, a politikusok is személyesen nyugtassák meg a helyieket a településvezetőkkel – hangsúlyozta.
Kiemelte:
a védekezés egyik legfontosabb tanulsága az, hogy nem elég szabályokat hozni, rendeleteket alkotni, ellenőrizni is kell azokat a teleplátogatási könyvtől kezdve a kontaktok ellenőrzéséig.
Az álhírek és valótlan elképzelések terjedése ellen naprakész információkra van szükség – jelentette ki a tárcavezető, aki a sajtótájékoztatón garanciát vállalt a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban a hiteles tájékoztatásra.
Kijelentette: egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy viszonossági intézkedésekkel kikényszerítse az uniós partnerektől, hogy ne gátolják általában a magyar magyar termékek exportját, ilyen intézkedéseket az uniós szabályozás szerint csak az érintett zónákra alkalmazhatnak a tagországok.
Egyben kérte a magyar vásárlók szolidaritását főként a Győr-Moson-Sopron vármegyei sertéshústenyésztők érdekében, hogy az ott megtermelt, teljesen egészséges hús piaci értékesítését segítsék azzal, hogy magyar húst vásárolnak az üzletekben.
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
- Burgonya téli tárolása – hogyan előzd meg a csírázást és penészesedést?
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.