Támogatás a madárinfluenza-járványok megelőzésére
- Állattenyésztés
- 2025. június 16.
- 0
Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, ezért támogatási lehetőséget hirdet azon víziszárnyas-tartók számára, akik vállalják, hogy három éven keresztül szüneteltetik tevékenységüket – közölte a minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a kérelmeket 2025. július 1. és július 31. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, az erre a célra kialakított elektronikus űrlapon.
A 2 milliárd forintot meghaladó keretösszegű program kompenzációs támogatást kínál a kockázatoknak leginkább kitett kistermelőknek termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére
– írta a közleményben.
A madárinfluenza-kitörések zöme Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében történik, ahol jellemzően magas a telepsűrűség. A támogatás célja, hogy a telepek számának csökkentésével mérsékelje a járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyas-telepeket érinti elsősorban.
A vállalkozásonként igényelhető támogatás legfeljebb 50 ezer eurónak megfelelő összeg, a döntés meghozatalára a kérelmek beérkezési sorrendjében kerül sor.
A támogatást az igénylők 2025. november 15-ig megkapják, a tartási helyen a tenyészet megszüntetését a támogatás folyósítását követő 60 napon belül kell bejelenteni – olvasható a közleményben.
Tájékoztatásuk szerint a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területen nem folytat baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem létesít új víziszárnyas-tartási helyet.
A minisztérium közleménye szerint az intézkedésnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a madárinfluenza-kitörések száma, valamint mérséklődhetnek a baromfiágazatra nehezedő negatív piaci hatások és járványvédelmi korlátozó intézkedések.
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
- Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.