Újabb könnyítéssel segíti a fenntartható gazdálkodást az Agrárminisztérium
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. szeptember 19.
- 0
A magyar kormány határozott szándéka, hogy a gazdálkodók számára rugalmas támogatási rendszert biztosítson, ezért csökkennek az adminisztrációs terhek és a kötelező ellenőrzések, valamint mérséklődnek a szankciók is – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
Az államtitkár kifejtette, az elmúlt csaknem két év tapasztalatai – az új agrárfinanszírozási ciklus, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtása során – azt mutatják, hogy a gazdálkodók adminisztrációs terheit csökkenteni kell, a termelési döntések mozgásterét pedig bővíteni.
A változó természeti és piaci környezethez kizárólag így tud alkalmazkodni az ágazat. A szaktárca kiemelt célja ezért, hogy a kifejezetten népszerű Agro-ökológiai Programban (AÖP) – amelybe az idén is mintegy 73 ezer gazda kapcsolódott be, összesen 4,3 millió hektárnyi területtel – kiszámítható és méltányos feltételeket biztosítson.
A közlemény szerint Viski József hangsúlyozta, az AÖP szankciórendszerének további finomításával azt kívánják elérni, hogy a kismértékű mulasztások ne járjanak aránytalan jogkövetkezménnyel. Ezért a választott gazdálkodási gyakorlatok teljesítése során előforduló, legfeljebb 3 százalékos területi eltérések vagy elhanyagolható mértékű hibák semmilyen szankciót nem vonnak maguk után.
Ugyancsak a szankciórendszer érdemi könnyítését jelenti az a módosítás, hogy a program feltételeinek részleges teljesítése esetén a kifizethető támogatás mértéke 15 százalékponttal nő. A legfeljebb 30 százalékos nem teljesítés esetén 50 helyett 65 százalék, a legfeljebb 50 százalékos nem teljesítés esetén pedig 30 helyett 45 százalék lesz a kifizethető támogatás.
Egy másik, folyamatban lévő rendeletmódosítással a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztrációs terhek is csökkennek azáltal, hogy az egyes agrotechnikai műveletek bejelentéséhez szükséges határidőt is meghosszabbítják, a bejelentésére vonatkozó szabályok pedig egyszerűsödnek. Fontos, hogy ezeket a módosításokat már a 2025-ben benyújtott kérelmek tekintetében is alkalmazni kell – emelte ki.
Az államtitkár aláhúzta, a legfontosabb cél az, hogy a terhek könnyítése révén időben és ténylegesen hozzá is jussanak az érintettek a kívánt forrásokhoz – tájékoztatott a tárca.
- Járványügyi zárlat több sertéstelepen
- Könnyítések a gazdáknak – idén is bővülnek az őstermelők kedvezményei
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
- Példaképek a magyar mezőgazdaságban – Nemzet Gazdásza díjátadó
- Áldás a földnek: miért jó most a hó és a kemény hideg?
- Változások a vadgazdálkodást érintő törvényben
2026. január 18.
Gyomirtás helyett zöldítés? Meglepő megoldás a vasúti töltéseken
2026. január 18.
Fenntarthatóság a magyar élelmiszeriparban
2026. január 18.
Az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum tevékenységének első eredményei
2026. január 17.
Fogyasztói trendek a gabonapehely-fogyasztásban
2026. január 17.