Újra divatban a régi magyar szőlőfajták

• Agrárhírek, Jó hírek, Növénytermesztés
• 2025. október 31.
• 6
• 0

Vannak szőlőfajták, amelyek túlélték a háborúkat, járványokat, sőt még a feledést is. A régi magyar fajták ma is érdemesek a figyelemre.

A magyar szőlő- és borkultúra több mint ezer évre nyúlik vissza. Már a rómaiak is telepítettek szőlőültetvényeket Pannónia területén, a honfoglalást követően pedig a Kárpát-medence változatos éghajlata és termékeny talaja kiváló alapot biztosított a szőlőtermesztés fejlődéséhez. Az évszázadok során minden borvidék a saját környezetéhez, hagyományaihoz és ízléséhez illő szőlőfajtákat honosított meg. Ezek a régi magyar szőlők nem csupán mezőgazdasági jelentőséggel bírnak: kulturális örökséget és ma már fontos genetikai értéket is jelentenek, különösen a klímaváltozás kihívásai közepette.

Történelmi háttér

A középkorban a szőlőtermesztés a kolostorok és a nemesi gazdaságok egyik kiemelt tevékenysége volt. Számos olyan fajta volt elterjedt ekkoriban, amelyek neve mára szinte feledésbe merült – például a bakator, a fekete járdovány vagy a törkölyszőlő. A 18–19. században a magyar borok jelentős nemzetközi elismertségre tettek szert, ezt azonban megtörte a 19. század végi filoxéravész, amely szinte teljesen kipusztította a hagyományos ültetvényeket. Sok ősi fajta eltűnt, vagy csak oltványokon maradt fenn.

A 20. században a nagyüzemi termelés és az egységesítés tovább szűkítette a termesztett fajták körét, így a hagyományos szőlők háttérbe szorultak. Az utóbbi évtizedekben azonban, a terroir-szemlélet megerősödésével és az eredetiséget előtérbe helyező fogyasztói érdeklődéssel ismét nő a jelentőségük.

Jelentősebb régi magyar szőlőfajták

Furmint
Tokaj emblematikus szőlője. Magas savtartalma, vastag héja és kiváló aszúsodási képessége révén gazdag, sokrétű borok alapja; szárazon, édesen és pezsgőként is kiemelkedő.

Hárslevelű
Illata a hársfavirágra emlékeztet. Tokaj mellett a Balaton-felvidéken és Egerben is meghatározó. Lágyabb, kerek savak és virágos, mézes aromák jellemzik.

Juhfark
A Somlói Borvidék jellegzetes fajtája. Karakteres, ásványos és érlelhető borokat ad. A hagyomány szerint „a nászéjszakák bora”, melyet termékenységnövelőként tartottak számon.

Kéknyelű
Badacsony különlegessége. Csak nővirágú, ezért porzót igényel (legtöbbször budai zöldet). Elegáns, finom, letisztult borok készülnek belőle.

Bakator
Egykor az Alföld és a Dél-Dunántúl kedvelt fajtája. Fehér és piros változatban is ismert. Könnyed, friss, jó savú boraival tér vissza lassan a köztudatba.

Csókaszőlő
Ősi kékszőlő, amelyet már a 16. században említettek. Mély színű, fűszeres borokat ad, és több mai fajta lehetséges őseként tartják számon. Újabban ismét telepítik.

Sárfehér
Illatos, harmonikus fehérborokat ad, elsősorban a Dunántúl déli részén volt elterjedt. Egyre több borász készíti ma már fajtaborként is.

Miért értékesek ma ezek a fajták?

1. Alkalmazkodóképesség és genetikai sokszínűség
   Évszázadok alatt a helyi klímához idomultak, ezért ellenállóbbak lehetnek szárazsággal, faggyal vagy betegségekkel szemben.

2. Kulturális és turisztikai jelentőség
   A bor a hely identitásának része. Egy-egy borvidék saját fajtája erősíti a régió egyediségét és vonzerejét.

3. Megkülönböztethetőség a világpiacon
   Olyan aromatikai és ízjegyeket kínálnak, amelyeket a nemzetközi fajták nem képesek helyettesíteni.

Kihívások és lehetőségek

Az újjáélesztés nem mindig egyszerű: hiányos lehet a szaporítóanyag, a termesztés több kockázattal jár, és a fogyasztók sokszor kevéssé ismerik ezeket a borokat. Ugyanakkor a modern borászati technológia és a minőségközpontú szemlélet új esélyt ad számukra. Ma már kutatók és borászok közösen dolgoznak azon, hogy az ősi magyar fajták ismét méltó helyet kapjanak a hazai és nemzetközi borvilágban.

Forrás: Agroinform