Ideális körülmények, remek teljesítmények – nemzetközi sommelier-bajnokság Budapesten
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. november 8.
- 0
Komoly sikerrel zárult a Budapesten megrendezett nemzetközi sommelier-bajnokság, a II. Open Hungarian Sommelier Championship.
A rangos esemény nemcsak a magyar sommelier-szakmát, hanem a magyar borokat is reflektorfénybe állította.
Október 12–13-án másodszor rendezték meg Budapesten a Nyílt Magyar Sommelier Bajnokságot (II. Open Hungarian Sommelier Championship), amely a korábbi hazai bajnokság nemzetközi folytatásává vált. Idén már három kontinens kilenc országának 25 sommelier-je mérte össze tudását, köztük olyan versenyzők is, akik maguk jelentkeztek, hogy Budapesten indulhassanak.
A verseny presztízsét a világszínvonalú zsűri is erősítette, amelyben többek között Wojciech Bońkowski (Lengyelország első Master of Wine-ja), Matt Citriglia (amerikai Master Sommelier) és Czinki Tamás, az egyetlen magyar Master Sommelier foglalt helyet.
A kétnapos verseny négy fordulóból állt, amelyek során a résztvevőknek elméleti és gyakorlati feladatokban kellett bizonyítaniuk – a vakkóstolástól a pezsgődekantálásig. A döntőbe jutott három versenyző igazi vendéglátói szituációkban mérhette össze tudását.
A bajnokságot végül Jan Knąber, Lengyelország bajnoka nyerte, a második helyet Sebastian Giraldo Makovej szerezte meg, aki ezzel megvédte magyar bajnoki címét és jogot szerzett arra, hogy képviselje Magyarországot a jövő évi lisszaboni világbajnokságon. A legjobb fiatal sommelier díját Kristijan Harjač (Horvátország) kapta.
„A magyar szervezés példamutató volt, minden a legprofibban zajlott. Itt valóban megmérethette magát a nemzetközi sommelier-elit” – méltatta a rendezvényt Matt Citriglia, a zsűri tagja.
A szervezők szerint az esemény nemcsak verseny volt, hanem híd is a magyar borok és a világ szakemberei között.
„A résztvevők megismerték és megszerették a magyar borokat – ez hosszú távon az egész hazai borágazat számára nyereség” – fogalmazott Lippai Mihály, a bajnokság főszervezője.
A sikeres lebonyolítás után már készülnek a 2026-os versenyre, amelynek célja, hogy tovább erősítse Magyarország pozícióját a nemzetközi sommelier-térképen.
Forrás: bor.hu
- Több ezer gazda kap támogatást – erősödik a hazai szarvasmarha-ágazat
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.
Csökkent a tejtermék, a hús, a cukor és a növényi olaj árindexe novemberben
2025. december 22.
Már lehet nevezni a Great Taste Awards 2026-ra
2025. december 22.
Természetközeli erdőgazdálkodás az EGERERDŐnél
2025. december 21.