A tőkekivágás az egyetlen mód
- Agrárhírek, Növénytermesztés
- 2026. március 26.
- 0
Szomorú tényekkel kell szembenéznie a szőlőtermesztőknek: a hidegtől és a havazástól sokan remélték a kabócák eltűnését és emiatt úgy érezték, hogy megújult erővel lehet majd nekilátni a következő évnek. A tavasz közeledtével a borászok már látják, hogy ez nem sikerült. Gyéríteni lehet az állományt, de eltűnni nem fog. A betegség elleni védekezést lemosó permetezéssel kell kezdeni, amelyhez az Agrárminisztérium támogatást ad – hívja fel a figyelmet az Agrotrend.
Továbbra is a Dunántúl a leginkább veszélyeztetett, ezért ha nem sikerül a terjedését megállítani, akkor a kártétele a filoxéravészhez lesz hasonlítható. Ahová ugyanis megérkezett az aranyszínű sárgaság és a szőlőkabóca, az ott is marad és hatására az első évben 30-40 százalékkal lesz kevesebb a termés, a következő évben pedig elpusztul a növény, ezért minden borvidék érintett. Ezért a borászok igyekeznek megtalálni azokat a tünetes tőkéket, amelyeket karanténba lehet tenni. Várhatóan az összes borvidék karanténos intézkedés alá kerülhet, ezért csak közösen lehet ez ellen védekezni, külön-külön esélytelen minden próbálkozás a borvidékeken gazdálkodók egybehangzó véleménye szerint.
Az amerikai szőlőkabóca a Délvidékről érkezett hozzánk, és eredetileg Amerikából szőlőoltványokkal került Európába, ahol egyre komolyabb gondokat okoz többek között azért, mert repülni is tud, vagyis rárepül a szőlőtőkére és mivel a nedvekből táplálkozik, ezért megszúrja a növényt. Ha fertőzött, akkor beviszi a kórokozót a növénybe, így egy-egy kabóca egyetlen nap alatt rengeteg növényt képes megszúrni, ami miatt ezek a növények elpusztulnak.
Gyakorlatilag nincs ellenszer a kabóca ellen, a beteg tőke esetében csak a kivágás a megoldás. Ilyenkor a hatóság rendeli el a tőke kivágását, de az idei hideg téltől egyelőre csak a kártevők ritkítását várták és sok helyen még várják a gazdák, akik jól tudták azt, hogy az aranyszínű sárgaság régóta velünk élő betegség, csak eddig nem volt terjesztő vektora. Ez lett az amerikai szőlőkabóca, ami ellen kell védekezni hatékonyan – ez pedig a rovarírtás. A nagy problémát továbbra is a nem művelt területek jelentik, amelyeknek nem ismert a gazdája a különböző okok miatt. Őket nagyon nehéz lesz rábírni egyénileg, ezért központi intézkedésben reménykedik a szakma.
Szakemberek járják továbbra is a szőlőültetvényeket, akik jegyzik a megbetegített szőlőtőkéket. Ezekben a környezetekben létre kell hozni egy pufferzónát, hogy abban a részben maradjon meg a kabóca és ne repüljön tovább. Ezerszeres a terjedése a betegségnek, ezért a borászok már a saját kezükkel vágják ki azokat az ültetvényeket, amelyeket annak idején saját maguk telepítettek. De a legnagyobb problémát az elhagyott ültetvények okozzák, mert ott senki nem gondoskodik arról, hogy ne legyen fertőzés a területen.
Forrás: Agrotrend.hu/Novenyvedoszer.hu
- Új szabályok jöhetnek a vadgazdálkodásban
- Agrárfórummal és traktorhúzó versennyel vár a Hajdúsági Expo
- A talaj állapotától a növényvédelemig: több tényezőn múlik a szőlő egészsége
- Császárfa a kertben: komoly gondokat okozhat
- Magyar koordinációval vizsgálják a bioalapú gazdaság jövőjét Európában
- Átalakítaná a védett és Natura 2000 erdők kezelését a WWF Magyarország
2026. július 13.
Egy gyakori kerti hiba miatt gyorsabban kiszáradhatnak a gyümölcsfák
2026. július 11.
Agrárfórummal és traktorhúzó versennyel vár a Hajdúsági Expo
2026. július 10.