Kilométerekre a magyar határtól a sertéspestis
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz az afrikai sertéspestis, Horvátországban már hadsereget vetettek be a védekezéshez.
Több mint egy hónapja terjed az afrikai sertéspestis Horvátországban, elsősorban Szlavónia és Baranya térségében. A vírus csak a házisertéseket és a vaddisznókat fertőzi, emberre nem veszélyes, ugyanakkor az állattartásban és a húsiparban komoly gazdasági károkat okoz. A legfrissebb hírek szerint egy nagy mezőgazdasági vállalat telepén mintegy tízezer sertést kellett leölni a fertőzés miatt.
Közel a magyar határhoz
A vírus már a magyar határ közvetlen közelében is megjelent: Eszék külvárosában, Nemetinben egy 1600 sertéses telepen mutatták ki. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a horvát hadsereget is bevonták a munkába: fertőtlenítést végeznek, és részt vesznek az állatok elaltatásában és elszállításában.
Magyarországon eddig nem jelent meg a házisertés-állományban
Hazánkban a házi sertések körében egyelőre nem mutatták ki a vírust. A vadállományban ugyanakkor már jelen van, különösen az Alföld egyes térségeiben, ami közvetetten veszélyezteti a sertéstelepeket.
Somogy vármegyében a Nébih adatai szerint 246 település tartozik a közepes fertőzési kockázatú kategóriába, ám 2025 márciusa óta minden PCR-rel vizsgált vaddisznó minta negatív eredményt adott.
Az emberi mulasztás a legnagyobb kockázat
A horvát agrárminiszter szerint a fertőzés terjedése elsősorban az emberi tényezőkön múlik: a nem megfelelő higiéniai szabályokon, az illegális állatszállításon és a felelőtlen gazdálkodói gyakorlatokon. Ez különösen a határ menti térségekben, például Baranyában jelent nagy kockázatot, ahol mintegy 335–340 ezer sertés található.
Madarász Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy vármegyei elnöke kiemelte: a járvány megelőzésében fontos szerepet játszik a Duna és a Dráva, amelyek természetes akadályt képeznek a fertőzött vaddisznók mozgása előtt.
Mit jelent ez a gazdáknak?
Ha a vírus mégis megjelenne Magyarországon, az érintett telepeken:
-
az állomány teljes felszámolására lenne szükség,
-
a létesítményeket fertőtleníteni kellene,
-
és szigorú korlátozásokat vezetnének be az állatok szállítására, a húsfeldolgozásra és az exportra.
Forrás: sonline.hu
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Több ezer gazda kap támogatást – erősödik a hazai szarvasmarha-ágazat
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- A vasárnapig megrendelt Gondosórát még karácsony előtt kézbesítik
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
2025. december 22.
Csökkent a tejtermék, a hús, a cukor és a növényi olaj árindexe novemberben
2025. december 22.
Már lehet nevezni a Great Taste Awards 2026-ra
2025. december 22.
Természetközeli erdőgazdálkodás az EGERERDŐnél
2025. december 21.
Állategészségügy és felelősségteljes gyógyszerhasználat: számok és trendek
2025. december 21.
Növekedés, de bizonytalanság: új korszak küszöbén a bortermelés
2025. december 21.