Különleges borok bemutatóját tartották a MATE Budai Campusán
- Agrárhírek
- 2025. február 27.
- 0
Rohanó korunk ízlésének megfelelő borászati újdonságokat mutattak be a MATE Budai Campusán. Nemcsak a megváltozott fogyasztói igényekkel, hanem a klímaváltozással is összefügg, hogy csökkentett alkoholtartalmú borokat keresnek a vásárlók.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem törekszik arra, hogy rendszerbe foglalja a szakmai és üzleti partnerekkel folyó együttműködést, csakúgy, mint az egyetemen folyó oktatást és kutatást, derült ki Gyuricza Csaba rektor köszöntőjéből. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsával tavaly szeptemberben kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást, ami a már régóta folyó közös munkán alapul. Ez a megállapodás kiterjed a Magyar Mezőgazdaság Kiadó gondozásában megjelenő Borászati Füzetek támogatására is, amiben az egyetemi kutatási eredményeket először publikálják a szőlészet-borászat területén. A rektor kiemelte, milyen fontos a hiteles, megbízható szakmai információkat közlő kiadványok gondozása.
Két bejelentést is tett az eseményen Gyuricza Csaba. Megkapta az akkreditációt a badacsonyi kutatóállomáson működő laboratórium, így továbbra is elvégezhetők ott a borok forgalomba hozatalához szükséges vizsgálatok. A másik bejelentés egy új egyedülálló oktatási formáról szólt: szeptemberben indul a másfél éves pezsgőkészítő mester szakirányú továbbképzés. Az oktatás szoros együttműködésben folyik a Törley Pezsgőpincészettel, a Garamvári Pincével, illetve a Royalsekt Pezsgőpincészettel.
A maga eszközeivel az Agrárminisztérium is segíti az ágazatot, tavasszal várható a borászati innovációkat támogató pályázat megjelenése.
A szőlő-bor ágazat hosszú távon gondolkodik, a fiatalok megszólítása, támogatása az egyik fontos, önként vállalt feladata, mondta Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai igazgatója. A mai fiatalok nagyon öntudatosak, figyelnek az egészséges táplálkozásra, kevés mesterséges anyagot tartalmazó, vegán termékeket, illetve igazi különlegességeket keresnek. A bemutatón éppen ilyen borok és meggypezsgő szerepel, ami megfelel a HNT céljának: legyenek olyan sokszínűek a magyar borok, mint amilyenek a fogyasztóik.
Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó igazgatója szerint az online tér hitelessége nem ugyanazt nyújtja, mint a szaklapoké, amelyekből kilenc szerepel a kiadó palettáján. A HNT tulajdonában lévő Borászati Füzetek a legrégebbi magyar szakfolyóirat, a Magyar Tudományos Akadémia által is elismert publikációs felület. Ezt a kutatási eredményekről szóló rovatot Kállay Miklós professzor vezeti, aki tavaly megkapta a Magyar Mezőgazdaság Kiadó és a MATE által alapított Adorján János díjat.
Az új termékekről Nyitrainé Sárdy Diána, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója elmondta, hogy a vegán és az alkoholcsökkentett borokról doktori munka is készül. A vegán borban az állati eredetű kezelőanyagok (zselatin, kazein) helyett borsófehérjét és burgonyakeményítőt használtak. A csökkentett alkoholtartalmú vagy alkoholmentesített boroknál a Törleyvel együtt vizsgálják az aromakomponensek, élettani vegyületek változását.
A narancsbor fehér szőlőből készül héjon erjesztéssel. Ez a vörösborkészítés technológiája, vagyis nem szükségszerű, hogy hibás narancsbor szülessen. A meggypezsgő pedig tradicionális pezsgőtechnológiával készült, meggybor alapborból. Az intézetvezető hangsúlyozta, hogy csapatmunkában születtek a most bemutatott eredmények.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Marci lett Zala megye legszebb kakasa
- Burgonya téli tárolása – hogyan előzd meg a csírázást és penészesedést?
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.