Magyar borral bővül az uniós oltalom alatt álló eredetmegjelölések listája
Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyarországi Kőszeg, illetve Kőszegi név alatt termelt borok felvételét az uniós oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába – közölte az uniós bizottság.
A brüsszeli közlemény emlékeztetett: a Kőszeg, illetve Kőszegi név alatt termelt borok jellemzőit az Alpok közelsége, a térség kőzetképződményei, valamint a hűvös, de kiegyensúlyozott, a nappali és éjszakai hőmérséklet között markáns különbségeket mutató éghajlat határozzák meg.
Ezek a feltételek a késői szüretelési időszakkal és a hagyományos bortermelési szakismerettel együtt könnyed, gyümölcsös, üdén savas borokat, valamint olyan elegáns fehér- és vörösborokat eredményeznek, amelyek hosszú ízűek és hosszan érlelhetőek. Ezek a borok sós ásványosságukról ismertek, amely az alapkőzetből ered, és szerkezetük a természetes savasságon alapul. A termelők a borkészítési eljárások során a visszafogott hordós érlelés és a tartályos érlelés ötvözésével törekszenek a frissesség megőrzésére és arra, hogy a tanninok ne legyenek túl hangsúlyosak a termékben – írták.
A Kőszeg, illetve Kőszegi név alatt termelt borok egyedi jellegéhez hozzájárul a szőlőfajták választéka, a nemzedékről nemzedékre öröklődő szakértelem, valamint a hagyományos és modern borkészítési technikák ötvözése – emlékezettek.
Az új megjelölés a mezőgazdasági földrajzi árujelzők uniós adatbázisában és nyilvántartásában (eAmbrosia) szereplő több mint 3669 oltalom alatt álló elnevezés számát gyarapítja.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
- Több ezer gazda kap támogatást – erősödik a hazai szarvasmarha-ágazat
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.
Csökkent a tejtermék, a hús, a cukor és a növényi olaj árindexe novemberben
2025. december 22.