Nagy István: a vidék a politikánk középpontja
A magyar kormány szándéka szerint a vidék nem valaminek a széle, hanem a politika középpontja - mondta az agrárminiszter a zalai Tormaföldén.
Nagy István a kilátóval együtt kialakított helyi termelői piac avatásán hangsúlyozta, hogy a kormány felismerte a termelői piacok jelentőségét. Mint mondta, ezek a piacok nemcsak a gazdasági erőt növelik, hanem pluszbevételt és megélhetést biztosítanak sok ember számára, erősítik a helyi gazdaságot, és friss, egészséges, kiváló minőségű élelmiszert juttatnak a fogyasztókhoz.
A miniszter kiemelte: a 21. században a helyi piacok közösségépítő szerepe is fontos.
„Megvan az a varázsa, hogy a termelő és a vásárló személyes kapcsolatot alakít ki egymással” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a piacok segítik a helyi sajátosságok, a tájfajták megőrzését is.
Nagy István beszámolt arról is, hogy a kormány több mint 100 millió forintot biztosított a tormaföldei beruházáshoz, amely a térség fejlődését is serkenti, újabb beruházásokat vonzva. Példaként említette a közvetlenül a piac mellett található fügeültetvényt, ahol a jövőben akár lekvár, pálinka vagy aszalvány is készülhet.
A miniszter összegzése szerint a helyi piacok száma 2012-ben 117 volt, míg tavaly már 314 működött Magyarországon. A kistermelők száma is jelentősen emelkedett: 2010-ben alig ötezren voltak, tavaly pedig közel 23 ezren.
Hangsúlyozta, hogy az ilyen beruházások munkahelyeket teremtenek, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok helyben maradjanak. A hagyományos kézműves termékek pedig megújítják a magyar gasztronómiát: „Nem véletlen, hogy egyre több vidéki étterem kap Michelin-csillagot, hiszen a modern gasztronómia a hagyományos alapanyagokat ötvözi a legmodernebb technológiával” – tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, hogy a kormány 2010 óta számos támogatást nyújtott a vidéki gazdálkodóknak. Kiemelte a fiatal gazdáknak szóló pályázatot, amely 14,6 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett 75 millió forint beruházási támogatást biztosít, így alkalmas például savanyítóüzem, tej- vagy húsfeldolgozó létesítésére.
A tanyapályázatok is sikeresek: ma a tanyákon élők 65 százaléka nem ott született, hanem olyan kiköltöző, aki más területen szerzett tapasztalatait hozta magával, tanyát vásárolt és elindította gazdaságát. „A feldolgozott termékeik révén megújultak a vidék piacai és a magyar gasztronómia” – hangsúlyozta Nagy István.
Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő szerint a térség települései az elmúlt 15 évben óriási fejlődésen mentek keresztül: közösségi terek, utak, járdák, szociális intézmények és kastélyok újultak meg. A helyi fügeliget vagy a közeli kiviültetvény pedig jól mutatja, hogyan lehet kiemelkedni és bemutatni a térség különleges értékeit, amelyeket a termelői piacok is szolgálnak.
Kondákor József, Tormafölde független polgármestere felidézte, hogy 2011-ben egy fából készült kilátót emeltek a Szent János-hegy tetején, amely a karbantartás hiánya miatt elkorhadt, így 2020-ra el kellett bontani. Ezt követően pályázatot nyújtottak be, amely révén 2022-ben 80, majd tavaly további 23 millió forintot kaptak az új kilátó és a vele egybeépült helyi termelői piac, valamint a kiszolgálóhelyiségek és mosdók megépítésére.
Forrás: MTI
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Nagy István: a gazdák érdekében lépni kell a dráguló műtrágya miatt
- 200 ezer aláírásnál az agrárpetíció: tiltakozás az ellenőrizetlen import ellen
- Tudásból versenyelőny – A MATE már a világ agráregyetemeinek élmezőnyében
- Itt az ideje visszavágni a pampafüvet és a díszfüveket: mutatjuk, hogyan!
- Nyugtalanító jövőképest fest egy mesterséges intelligenciával készített klímamodell
2026. március 21.
Újra támad a bőrcsomósodáskór
2026. március 21.
Klímaadaptáció az erdőkben: nyílt fórum a Planet Budapest 2026 Expón
2026. március 21.
Komposzt a kertben: gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
2026. március 20.
Több tízezer gazdához érkezik támogatás – felgyorsultak a kifizetések
2026. március 20.
Madárinfluenza húsz év távlatából
2026. március 20.