Online felület segíti a Vizet a tájba programot
Új online felületen várja az Országos Vízügyi Főigazgatóság azoknak a gazdáknak a jelentkezését, akik területükön vizet szeretnének megtartani.
V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára az induló online felületet működését ismertető budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a klímaváltozás hatásai, illetve az ehhez kapcsoló új kihívások miatt középpontba került a vízkészletekkel való felelős gazdálkodás. Felidézte, hogy tavaly ősszel a Dunán az évtized árvize vonult le, miközben a Tisza völgyében rekordközeli volt a vízhiány.
A vizek visszatartásához és felhasználásához ugyanakkor nem elegendő a meglévő tározási kapacitás, ezért szükség van arra, hogy megállapodjanak a gazdálkodókkal – hívta fel a figyelmet.
Az államtitkár elmondta: a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság egyebek mellett számba vette az eddigi vízvisszatartás eredményeit.
A január végi adatok szerint összesen 270 millió köbméter vizet tart vissza a vízügy, és 300 kilométeren végeznek kapacitásbővítő beruházásokat a csatornákban.
V. Németh Zsolt különösen fontosnak nevezte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által kialakított online felületet, amely jelentős lépés a táji vízvisszatartás lehetőségeinek feltérképezésében.
Gacsályi József, az OVF műszaki főigazgató-helyettese a gazdákkal való partneri viszony fontosságát hangsúlyozva elmondta: várják a gazdák jelentkezését, az ingatlantulajdonosok helyrajzi szám alapján bejelenthetik vízvisszatartási igényüket, felajánlhatják területüket.
Annak érdekében, hogy a megkeresések vizsgálata után megvalósíthatónak minősített későbbi területi elárasztások szabályozott, biztonságos keretek között történjenek, az OVF kialakította a vízmegtartási igények elektronikus bejelentésének lehetőségét – közölte.
A gazdák a szükséges adatok megadásával és egy nyilatkozat elfogadásával egyszerűen és gyorsan benyújthatják igényüket, amelyeket minden esetben szakmai (vízügyi, agrár és természetvédelmi), valamint jogi szempontból is megvizsgálnak és elbírálnak – ismertette.
- Feltörekvő szupernövény: így formálja át a csipkebogyó az iparágat
- Fenntartható szőlészet: hogyan hasznosítsd a metszési venyigét
- A fogyasztók fizetési hajlandósága most az állatjólétet is mérheti
- Duplázódhat az öko területek aránya: merre tart a magyar biogazdálkodás?
- Ezzel töltsd meg a Mikulás-csizmát! Vidám és egészséges alternatívák
- Új mintaprojekt a Pilisi Parkerdőben: így óvják az erdők jövőjét
2025. december 6.
Eredetvédett borok adómentesen: újra elérhető a vállalkozásoknak
2025. december 6.
2026 a Legelők Éve – Miért életbevágó a pásztorok tudása?
2025. december 6.
Mit rejt a boróka? Legendák, gyógyhatások és konyhai varázslat
2025. december 5.
Őrizzük a Földet lábunk alatt – Talaj Világnapja
2025. december 5.
A mezei nyulak 80–90%-a veszélyben van Békés vármegyében
2025. december 5.