Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztérium (AM) és a Debreceni Egyetem - közölte a tárca.
A tájékoztatás szerint a partnerségről szóló dokumentum aláírásán Nagy István agrárminiszter kijelentette: „az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem között létrejött stratégiai együttműködés kifejezi közös céljainkat, a magyar agrárium versenyképességének erősítését és a hazai élelmiszeripar eredményességének fejlesztését”.
A rendezvényen a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a csütörtökön aláírt stratégiai partnerségi megállapodással a debreceni agrár-felsőoktatás egy újabb mérföldkőhöz érkezett – írták.
Az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem közös érdeke a hosszú távú biztonságos élelmiszer-előállítás, amely jól képzett szakemberek, modern vívmányok és fejlesztések nélkül nem megvalósítható. A tudomány segítségével keresik a válaszokat arra, hogy innovációval, fejlesztésekkel, intenzív és erőforrás-hatékony technológiákkal hogyan tudják ellenállóbbá tenni a mezőgazdaságot – fejtette ki a tárcavezető.
„Ezért olyan, a jövőnk szempontjából meghatározó területeken működnek együtt a partnerek, mint például a vízgazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás vagy éppen az agrár- és élelmiszeripari termelés ökológiai lábnyomának csökkentése” – tette hozzá a közlemény szerint.
A miniszter kitért arra is, hogy a jövő szempontjából a partnerség másik hangsúlyos területe az agrár-felsőoktatás és a középfokú agrárszakképzés. Hiszen a generációváltás sikere a magyar mezőgazdaság jövőjének záloga. A szakképzés és a felsőoktatás megújításának köszönhetően egyre több fiatal választja az agrárszakmát, ami a vidéknek is nagy erőt jelent – áll a közleményben.
Nagy István azt mondta, a stratégiai megállapodás olyan területeket is érint, mint a szaktanácsadás és tudásmenedzsment az élelmiszerláncban és a vidékfejlesztésben; az agrár K+F+I és a tudományos eredmények gyakorlati hasznosíthatósága; élelmiszeripar és élelmiszer-kereskedelem, hal- és vadgazdálkodás, az agro-kulturális örökség ápolása, az agrárium és a magyar vidék társadalmi elfogadottságának erősítése – közölte az AM.
- Újabb védőháló a gazdáknak: februárban indul a krízisbiztosítás
- Megjelent a sertéspestis elleni akcióterv
- Eltérő pályákon halad a magyar agrárium, így látja az MBH a 2026-os kilátásokat
- Kertindítás tavasszal, okosan!
- Alternatív megoldás a tejválság idején
- Átadás, átvétel, megújulás – így segíti a kormány a gazdákat
2026. február 7.
A póráz hiánya akár végzetes is lehet
2026. február 7.
Kamra, spájz, emlék és funkció – egy helyiség története
2026. február 7.
Újragondolná az EU a tömeges állatleölések gyakorlatát
2026. február 6.
Hosszú távú stratégia készül az erdők fennmaradásáért
2026. február 6.
Újabb madárinfluenza-gócpontot azonosítottak Magyarországon
2026. február 6.