Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. július 18.
- 0
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a MAHOP Plusz program keretében – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
Nagy István ismertette, hogy az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára meghirdetett felhívás keretösszege 6,3 milliárd forint. A támogatás célja a termelő beruházások ösztönzése, valamint a környezetbarát és energiahatékony technológiák elterjesztése.
A pályázat révén lehetőség nyílik új akvakultúra-telepek létrehozására, meglévő létesítmények korszerűsítésére, gép- és eszközbeszerzésre, állategészségügyi fejlesztésekre, klímasemleges beruházásokra és adatgyűjtési, elemzési technológiák beszerzésére is. A projektek támogatási intenzitása mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 60 százalékos, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 6 millió forinttól 400 millió forintig terjedhet.
A tárcavezető tájékoztatása szerint a halfeldolgozással foglalkozó vállalkozások számára külön felhívás készült, csaknem 1,7 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázat a modern, energiahatékony halfeldolgozási technológiák alkalmazását, új és továbbfejlesztett termékek, feldolgozási eljárások, valamint vállalatirányítási rendszerek bevezetését ösztönzi.
A felhívás támogatja többek között a konyhakész, szálkamentes, magas hozzáadott értékű termékek előállítását, a hulladékkezelési és melléktermék-hasznosítási fejlesztéseket, valamint a munkabiztonsági és higiéniai beruházásokat is. A támogatási intenzitás 50 százalékos, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 5 millió forinttól 400 millió forintig terjedhet.
Mindkét pályázati lehetőség az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával, a MAHOP Plusz program keretében valósul meg, hozzájárulva a hazai halgazdálkodási ágazat modernizációjához, versenyképességének és fenntarthatóságának erősítéséhez.
A támogatási kérelmek benyújtására 2025. augusztus 10-től nyílik lehetőség az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK) keresztül. A részletes pályázati feltételek, valamint a felhívások és kapcsolódó dokumentumok a központi pályázati portálon érhetők el – közölte az AM.
- Több ezer gazda kap támogatást – erősödik a hazai szarvasmarha-ágazat
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.
Csökkent a tejtermék, a hús, a cukor és a növényi olaj árindexe novemberben
2025. december 22.
Már lehet nevezni a Great Taste Awards 2026-ra
2025. december 22.
Természetközeli erdőgazdálkodás az EGERERDŐnél
2025. december 21.