Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását
Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket - közölte az Agrárminisztérium (AM).
Kiemelték, a magyar borágazat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt időszakban, ami elsősorban a fejlesztést, beruházást támogató programoknak köszönhető. Ugyanakkor ebben a folyamatban jelentős szerepe van a borpromóciós támogatásnak is.
A támogatás célja a felelősségteljes borfogyasztás ösztönzése és a borok földrajzi árujelzői ismertségének növelése. Ennek keretében többek között a magyar borászati termékek külföldi népszerűsítésére, valamint nemzetközi eseményeken való részvételre is lehetőség adódik
– hangsúlyozták.
A magyar bor, a magyar bortermőhelyek, azok elnevezései (földrajzi árujelzői) nemzeti, természeti és kulturális örökségünk részét képezik.
A kérelmet benyújtóknak ütemezett és kellő számú promóciós akcióval tervezett bel-, illetve külpiaci borágazati programot kell készíteniük.
Pályázatot a borászati termelők, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, két vagy több borászati termelő által alkotott társulás, vagy olyan szakmai szervezet adhat be, amelynek tagjai legalább 75 százalékban borászati termelők. Támogatást 20 000 és 400 000 eurónak megfelelő forintösszeg között lehet igényelni
– ismertették.
A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre.
A támogatási kérelmek benyújtására minden évben május 1. és június 30. között nyílik lehetőség, az idén ezek mellett még február 15. és 28. között is mód van erre – hívták fel a figyelmet.
A támogatás részletei a Magyar Közlöny 2025. február 11-én megjelent 12. számában találhatóak, a borászati termékekkel kapcsolatos tájékoztatási és promóciós tevékenységhez nyújtott támogatásról szóló 1/2025. (II. 11.) AM rendeletben.
A támogatáshoz való hozzáférés részleteiről az Agrárminisztérium külön tájékoztatót szervez az érintettek részére – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
- Diószüret 2026 – mikor érett a dió, és hogyan tároljuk, hogy ne penészedjen?
- Bor, gasztronómia és koncertek várják az érdeklődőket a szegedi Dóm téren
- Gyönyörű, de mérgező növény jelent meg a magyar réteken
- Láthatatlan veszély a pincében: így előzhető meg a mustgáz okozta baleset
- Őszi szervestrágyázás – mikor, mennyit és hogyan?
- Őszi gyümölcsfatelepítés – megéri még szeptemberben elkezdeni?
2026. szeptember 22.
Eső után tényleg berobban a gombaszezon? Nem mindegy, mennyi csapadék érkezik
2026. szeptember 22.
Gyümölcsfák őszi lemosó permetezése – mikor van rá valóban szükség?
2026. szeptember 21.
Súlyos veszteség fenyegeti a burgonyatermést a nyári aszály miatt
2026. szeptember 21.
Három érmet is hazahozott Bécsből a Veszprémi Érseki Pincészet
2026. szeptember 20.
Október 3-án kezdődik a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása
2026. szeptember 19.