Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen
Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán – jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az alapkőletétel előtt azt hangoztatta, hogy a MATE a megújult és sikeres magyar agrár-felsőoktatás egyik legmeghatározóbb szereplője, amely a világ legjobb egyetemeinek öt százalékába tartozik, az agrártudomány területén pedig a világ legjobb 150 egyetemének egyike. Köszönhető ez annak a megújulásnak, amely a magyar tudást és gyakorlatot helyezi a középpontba – jelentette ki.
Hankó Balázs kiemelte,
a MATE-n tudatos építkezés indult el, amely segíti és nemzetközi szinten is jelentőssé teszi a magyar agrárképzést, amely nem csak a magyar, hanem a teljes Kárpát-medencei agráriumot erősíti, sőt támogatást tud nyújtani a nyugat-balkáni, ázsiai és afrikai országoknak is.
A miniszter kitért arra is, hogy az öt hektáron megvalósuló élménygazdaság mellett Gödöllőre költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a Vajdahunyad várából, így a magyar agráriumot teljeskörűen tudják majd bemutatni.
Gyuricza Csaba, a MATE rektora arról beszélt, hogy
az egyetemnek országszerte működnek tangazdaságai, növénytermesztési bemutatóterei, botanikuskertjei, de Gödöllőn olyan rendszert szeretnének kialakítani, amely egységben adja vissza a legfontosabb ismereteket a növénytermesztés és az agrárium területén.
Európában és világszinten is egyedülálló lesz a kétmilliárd forintból megvalósuló élménygazdaság, amelynek kivitelezése várhatóan 2027. augusztusára fejeződik be – mondta a rektor.
Hozzátette, hogy a bemutatókert nem csak az egyetemistáknak jelent segítséget, hanem a fenntarthatóságra nevelést is szolgálja majd.
- Nem kell azonnal vegyszerhez nyúlni: kíméletes módszerek levéltetvek ellen
- Új kezdeményezés indul: egymást segíthetik a hazai ökogazdaságok
- Ez a növény egyszerre gyomelnyomó, talajjavító és méhcsalogató
- Hatékonyabb takarmányozás vagy új agrártrend? Vizsgálják a kukoricapehely hatását
- Nem csak a komposzt segít: a zöldtrágya csodát tehet a talajjal
- A köles lehet a jövő egyik nyertese a változó klímában
2026. június 6.
Nem a márkanév győz – új trend rajzolódik ki a borfogyasztásban
2026. június 5.