Egyre népszerűbb Magyarországon a halfogyasztás
- Állattenyésztés, Jó hírek
- 2024. december 14.
- 0
A karácsonyi halkínálatot és a belföldi haltermelés eredményeit mutatták be az Agrárminisztérium (AM), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a METRO Magyarország együttműködésével megrendezett sajtótájékoztatón Budaörsön - közölte az AM.
Az esemény kiemelt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a halfogyasztás jelentőségére, és népszerűsítse a kiváló minőségű magyar halakat – írták.
Nobilis Márton, az AM élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára az eseményen elmondta, ez az időszak kiemelten fontos a haltenyésztők, az eladók számára, hiszen az összes halfogyasztás 40 százaléka realizálódik karácsony körül. Az egyes termelők esetében pedig saját éves halértékesítésük 70 százalékát is elérheti az ilyenkor eladott mennyiség. Hozzátette, a belföldi halfogyasztás mértéke emelkedik, az egy főre jutó éves mennyiség 5,7 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt az elmúlt években.
A „Kapj rá!” kampány 2013 és 2020 között 24 százalékkal növelte a halfogyasztást. A kormány további forrásokat is biztosított a népszerűsítéshez, erre a célra 2020 óta 700 millió forint állt rendelkezésre.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy kiváló minőségű halak kerülhetnek a karácsonyi asztalra. Az AM az érintettek támogatása érdekében jelentős lépéseket tett: 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a hal áfakulcsát, valamint pótlólagos forrásokat biztosított a haltermelő tavak fenntartására.
Nobilis Márton hangsúlyozta, a halfogyasztás népegészségügyi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a hal kiváló minőségű fehérje- és omega-3 forrás. Emellett a haltenyésztés fenntarthatósági szempontból is előnyös, hiszen a halak takarmányhasznosítása rendkívül hatékony.
- A fogyasztók fizetési hajlandósága most az állatjólétet is mérheti
- Duplázódhat az öko területek aránya: merre tart a magyar biogazdálkodás?
- Ezzel töltsd meg a Mikulás-csizmát! Vidám és egészséges alternatívák
- Új mintaprojekt a Pilisi Parkerdőben: így óvják az erdők jövőjét
- Magyarok Kenyere: Lisztadomány a látássérült családoknak Szolnokon
- Új, innovatív meteorológiai állomást fejlesztett a Széchenyi István Egyetem – jön az Unisense
2025. december 7.
Zengőlegyek a kertben: a természet apró őrangyalai
2025. december 6.
Eredetvédett borok adómentesen: újra elérhető a vállalkozásoknak
2025. december 6.
2026 a Legelők Éve – Miért életbevágó a pásztorok tudása?
2025. december 6.
Mit rejt a boróka? Legendák, gyógyhatások és konyhai varázslat
2025. december 5.