Újabb sertéspestises esetet igazoltak Horvátországban

Megosztás:

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: néhány napon belül már a második új esetet jelentették Eszék-Baranya megyéből.

A horvát mezőgazdasági minisztérium tájékoztatása szerint ezúttal a Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban mutatták ki a betegséget egy kisebb sertéstartó gazdaságban.

A fertőzést a rendszeres ellenőrzési program keretében igazolták, miután egy elhullott sertés laboratóriumi vizsgálata pozitív eredményt hozott. Az érintett gazdaságban három sertést tartottak: kettő elhullott, egyikük mintája bizonyult fertőzöttnek, a harmadik állatot pedig a járványügyi előírásoknak megfelelően elaltatták.

Újabb korlátozások jöhetnek

A pozitív laboreredmény után az illetékes hatóságok ellenőrzést tartottak, és megkezdték a betegség megfékezéséhez szükséges intézkedések végrehajtását. A minisztérium közlése szerint a szükséges adatok összegyűjtése után kijelölik a védő- és megfigyelési zónákat, ahol korlátozhatják az élő állatok és az állati eredetű termékek szállítását, valamint további járványügyi intézkedéseket vezethetnek be.

A tárca kedden már jelentett egy afrikai sertéspestises esetet ugyanebben a megyében, Viljevo járás Ivanovo településén, szintén egy kisebb gazdaságban. Horvát sajtó- és minisztériumi közlések alapján 2026-ban eddig legalább 84 házi sertést kellett elpusztítani a betegség miatt az országban.

Horvátország 2023 júniusában jelentette először az uniós tagállamoknak, hogy házisertés-állományban is igazolták az afrikai sertéspestis vírusát. A járvány akkor rövid idő alatt több tucat gócban jelent meg, főként Kelet-Horvátországban, a Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos térségekben.

A vaddisznóállományban tovább keringhet a vírus

Horvát hivatalos közlések szerint 2025-ben 15 804 házi sertést kellett leölni afrikai sertéspestis miatt. A betegség tavaly 53 sertéstartó telepen jelent meg, és 450 vaddisznónál is kimutatták. A korábbi fertőzések miatt a hatóságok már további korlátozásokat rendeltek el Eszék-Baranya megye több településén, egyebek mellett Viljevo, Donji Miholjac és Magadenovac térségében.

A szigorú korlátozások ellenére a vírus azért jelenhet meg újra, mert továbbra is cirkulál a térség vaddisznóállományában. A hatóságok szerint már kisebb mulasztás is elegendő lehet ahhoz, hogy a fertőzés bekerüljön egy sertéstartó gazdaságba.

A betegség terjedésében meghatározó szerepe lehet az emberi tényezőnek is: a járművek, eszközök, ruházat, takarmány vagy az illegális állatmozgatás mind kockázatot jelenthet. A horvát mezőgazdasági minisztérium ezért felelős állattartásra és a biobiztonsági szabályok szigorú betartására szólította fel a gazdákat.

Az afrikai sertéspestis vírusos betegség, amely a házi sertéseket és a vaddisznókat betegíti meg. Emberre nem veszélyes, a sertésállományban azonban súlyos gazdasági károkat okozhat.

Forrás: MTI

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük