Koch Pálma lett a Junibor Egyesület elnöke
- Agrárhírek
- 2025. február 28.
- 0
A Junibor Egyesület idei közgyűlésén új elnökségnek szavazott bizalmat. A közel 20 éves egyesület hatodik elnöke Koch Pálma lett.
A Junibor Egyesület idei közgyűlésén új elnökségnek szavazott bizalmat. A közel 20 éves egyesület hatodik elnöke Koch Pálma lett, a munkáját alelnöki pozícióban Tiffán Zsolt és Bujdosó Ferenc, valamint elnökségi tagként Szijjártó Előd és Vabrik Ákos segítik.
A 2008-ban megalakult Junibor Egyesület a magyar fiatal borászokat összefogó szervezet, melynek missziója nem csupán egymás, a jövő borászgenerációjának szakmai segítése és fejlődésének elősegítése, hanem a fiatal borkedvelő generáció megszólítása is. A tagok feltörekvő, saját gazdasággal rendelkező borászok, valamint második, illetve sokadik generációs szőlész-borászok, akik szüleikkel együtt dolgoznak a családi vállalkozásukban. 2022 mérföldkő volt az egyesület életében, ugyanis már nem csak magyarországi, hanem határon túli tehetséges borászok is tagjai a csapatnak. A fiatal, 35 év alatti borászok meghívással, majd az aktív tagok által demokratikus szavazás útján kerülhetnek be a Junibor Egyesületbe.
“Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal borászok számára egy támogató szakmai közösséget teremtsünk, ahol a szabad tudásáramlás és a szakmai fejlődés áll a középpontban” – mondta Koch Pálma.
Az új elnökségnek és a Junibor Egyesületnek nem titkolt célja ezen felül az sem, hogy aktívan részt vegyenek a fiatalok megszólításában, hiszen ők maguk is tökéletes példák arra, hogy a borfogyasztás lehet kulturált és fiatalos is egyben – legyen szó akár borkóstolókról, rendezvényekről, egyetemeken szabadon választható tárgyakról, ahol akár jogász-, állatorvos- vagy közgazdászhallgatók tudhatnak meg többet a borkészítésről vagy a borfogyasztásról. Nem beszélve a bor összetartó erejéről, akár egy egyetem utáni, délutáni baráti beszélgetés során.
Az új elnökség nagyon motivált és izgatott, sok tervük van a jövőre nézve a Junibor Egyesület és a saját, fiatal generációjuk aktív kommunikációjával és találkozásával kapcsolatban.
- Koch Pálma – Elnök (Koch Borászat)
- Tiffán Zsolt – Alelnök (Tiffán’s Pincészet)
- Bujdosó Ferenc – Alelnök (Balatonboglári borász (Bujdosó Pincészet)
- Szijjártó Előd – Elnökségi tag (Szijjártó Előd Borászat)
- Vabrik Ákos – Elnökségi tag (Vabrik Pince)
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
- Jó hír a méhészeknek: elindult az állatjóléti támogatás kifizetése
- Újra itt a hungarikum pályázat – rekordösszeggel támogatják az értékmentést
- Elszabadult a pokol Brüsszelben: könnygázt kaptak a magyar újságírók
- Magyar fenyők lepték el a piacot: közel kétmillió karácsonyfa fogy az ünnepekig
- Termőföldek víz alatt – döbbenet, mi áll a háttérben
- Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Marci lett Zala megye legszebb kakasa
2025. december 23.
Mihez kezdjünk az avarral? Tévhitek helyett tudományos válaszok
2025. december 22.