A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2024. november 28.
- 0
A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta az új KAP Stratégiai Terv pályázatait, a megnyitott felhívások többségére jelentős túligénylés érkezett - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
A közlemény szerint a gazdák felismerték, hogy a nehéz gazdasági körülmények és a hektikus piaci mozgások ellenére is csak fejlesztésekkel, innovációval tudnak előre haladni és előnyre szert tenni a piacon.
A közlemény idézte
Zászlós Tibort, a kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnökét, aki elmondta: az élelmiszeripari és az állattenyésztési pályázatok benyújtási időszaka letelt, csak az állattenyésztési felhívásra mintegy 700 milliárd forintos támogatási igény érkezett a gazdálkodók részéről.
Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese a közleményben megjegyezte, tavaly mintegy 1400 milliárd forint támogatást fizetett ki Magyarország a gazdálkodóknak, idén pedig – az október 16-án kezdődött előlegfizetési időszakban – jóval meghaladja az időarányosan kifizetett összeg az egy évvel korábbit.
Rámutattak: az Agrár-környezetgazdálkodási programra (AKG) a kérelmeket november 25-étől nyújthatják be a termelők. A NAK elkészítette az AKG kiadványát, amely online elérhető, a falugazdászokat is felkészítették, hogy segíthessék a pályázókat.
Közölték, hogy
hamarosan megnyílik az ökológiai termelést támogató felhívás (ÖKO) is, amelyhez szintén kiadványt készítettek.
Óriási eredmény, hogy mostanra 1,5 millió hektár érintett vagy az AKG vagy az ÖKO programban, a mostani kiírás célja pedig az, hogy ezt a nagyságrendet megőrizzék – írták.
Papp Gergely a közlemény szerint jelezte, jövőre csaknem 50 pályázati kiírás megjelenése várható, ezek közül kiemelte a digitális átállást ösztönző pályázatot, az erdészeti felhívásokat, valamint a terménytárolók, terményszárítók építését célzó támogatást. Várhatóan az év második felében jelenik meg a fiatal gazdáknak szóló kiírás és a gazdaságátadást ösztönző pályázat – tette hozzá.
- Bor, gasztronómia és koncertek várják az érdeklődőket a szegedi Dóm téren
- Gyönyörű, de mérgező növény jelent meg a magyar réteken
- Őszi takarmánykészlet 2026 – miből lesz elég télire?
- Láthatatlan veszély a pincében: így előzhető meg a mustgáz okozta baleset
- Kóstolók, koncertek és látványfőzések várják a látogatókat 26 piacon
- Eltűnnek a pihenőhelyek, veszélybe kerülnek a vonuló madarak
2026. szeptember 21.
Súlyos veszteség fenyegeti a burgonyatermést a nyári aszály miatt
2026. szeptember 21.
Három érmet is hazahozott Bécsből a Veszprémi Érseki Pincészet
2026. szeptember 20.
Október 3-án kezdődik a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása
2026. szeptember 19.
Diószüret 2026 – mikor érett a dió, és hogyan tároljuk, hogy ne penészedjen?
2026. szeptember 18.
Így segítik a méhészek, hogy a méhek átvészeljék a telet
2026. szeptember 18.