Szupkai Gábor bejegyzései
2025. május 5.
Segítség a fiatal gazdáknak
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a 2024. évi kérelmeik után járó kifizetéseket mielőbb kézhez kapják. Ennek eredményeként április utolsó napjaiban megkezdődik a fiatal mezőgazdasági termelők kiegészítő támogatásának végfizetése is. A napokban ezáltal csaknem 5300 igénylő részesül összesen mintegy 3,6 milliárd forint támogatásban - közölte közleményében az Agrárminisztérium (AM).2025. május 4.
Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
Május első vasárnapján, idén május 4-jén ünnepeljük az édesanyákat: az anyák napja mintegy száz éve része az ünnepnapoknak. Magyarországon Európa számos országához hasonlóan az 1920-as években kezdődött az anyák napjának megünneplése.2025. május 2.
Nagy István: állami támogatásban részesülhet a víziszárnyas-tartó, aki három évig nem termel
Rendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek, éppen ezért állami támogatásban részesítik a víziszárnyas-tartókat, akik vállalják, hogy három évig nem termelnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.2025. május 1.
Mintegy 400 milliárd forint támogatás kifizetése várható idén a Vidékfejlesztési programból
A kormány célja, hogy az előző, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus Vidékfejlesztési programjában még megmaradt 300-400 milliárd forint támogatási forrást kifizesse a program 2025-ös pénzügyi zárása előtt, valamint a mostani ciklusban a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai terv keretében a pályázati felhívásokat meghirdesse - mondta Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára Budapesten, az OTP Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén.2025. április 30.
Semmi nem akadályozhatja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezést
Az agrárminiszter kiemelte: az elhullott állatok elhelyezésekor a szakemberek minden vízügyi és geológiai szempontot figyelembe...2025. április 30.
Idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás vírus közvetlen vagy közvetett hatásai miatt nehéz helyzetbe került állattartókat. A korábbi évekhez képest ugyanis sikerült előrébb ütemezni a 2024. évi anyatehén tartás támogatási jogcím kifizetéseit, így azok folyósítását már áprilisban megindítja a Magyar Államkincstár - tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.2025. április 30.
A házikert a magyar családok rejtett erőforrása
Meghatározó jelentőségű a házikerti termelés a jó minőségű és egészséges élelmiszer előállításában. A kertészet azonban olyan közösségformáló, értékteremtő munka is, amely továbbörökíti a helyi hagyományokat és termesztési tapasztalatokat. Így több szempontból is előnyös az önellátás megerősítése, a kertkultúra támogatása, amely iránt az agrártárca is elkötelezett - közölte az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István miniszter a Provident és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet konferenciáján.2025. április 29.
Együttműködés élelmezésben, kutatásban, haderőfejlesztésben
A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) együttműködésével magyar fejlesztésű katonai ételcsomag-család készült.2025. április 29.
Támogatás Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára
Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500, Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségeket, esetleges bevételkiesést kompenzálják - tájékoztatott a tárca.2025. április 28.
Óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus megfékezésében
Óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus terjedésének megállításában, minden gazdálkodónak be kell tartania az előírásokat - hangsúlyozta az agrárminiszter budapesti sajtóbeszélgetésén.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. november 5.
1,7 milliárd ember élete forog kockán – a FAO riasztó jelentése
2025. november 4.
Tovább csökkennek a szőlő- és bortermelők adminisztrációs terhei
2025. november 4.
Lesz elegendő hazai hal karácsonyra?
2025. november 4.
Téli szezonális ellenőrzések: biztonságos finomságok az ünnepi asztalra
2025. november 3.