Tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- Agrárhírek
- 2025. június 21.
- 0
Tavaly összesen 1,7 millió hektoliter, átlagosan fejenként 17,1 liter bort fogyasztottak el Magyarországon - mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő- bor- pálinka albizottságának ülésén Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője.
Hozzátette, hogy az átlagos borfogyasztás a globális trendekkel megegyezően mérséklődik Magyarországon is. A borfogyasztás csúcsa 2017-ben volt Magyarországon, azóta folyamatosan csökken – jegyezte meg. A csökkenés okai közül kiemelte a borok árának emelkedését, valamint az antialkoholista csoportok aktív tevékenységét.
Gál Péter azt is elmondta, hogy 2024-ben nőtt a magyar borexport, több mint 1,4 millió hektoliter bort és pezsgőt vittek ki a határokon túlra.
A tavalyelőtti 129 millió euróról 149 millió euróra nőtt a borexport értéke. Eközben az import lényegében változatlan volt, 95 ezer hektoliter bort hoztak be Magyarországra, ennek kétharmada palackos import volt.
Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi igazgatója kiemelte: a csökkenő borfogyasztás annak is következménye, hogy a fiatal felnőttek nem bort, hanem inkább más típusú alkoholt fogyasztanak. Arra is kitért, hogy tavaly az egy évvel korábbinál alig több, 170 hektár szőlőt telepítettek, így az országosan nyilvántartott termőterület 56 400 hektárra nőtt.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.