Balczó Bertalan: Magyarország páratlan természeti örökséggel rendelkezik

Magyarország páratlan természeti örökséggel rendelkezik, mely világviszonylatban is különlegesnek mondható – hangsúlyozta a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Balczó Bertalan szerint többek között az év emlősének kiválasztott magyar szöcskeegér “kiváló képviselője” az ország számos olyan természeti értékének, amely világállományának fennmaradásában Magyarországnak döntő felelőssége van.
„Az örökség helyi értékét az embereknek annak fényében kell megtalálniuk és alakítaniuk, hogy globális és európai szinten is drasztikusan fogyatkozik a biológiai sokféleség” – tette hozzá Balczó Bertalan. Az Év emlőse programban az állatfaj megismertetése mellett arra is törekednek, hogy megmutassák mi veszélyezteti az állományt, milyen természetvédelmi kihívásokkal néz szembe a szakma és melyek az aktuális teendők – mondta.
Kifejtette, olyan állat- és növényfajokkal foglalkoznak, amelyeknek az elterjedési területe az ország határain belül van. Ezek állománymérete sok esetben olyannyira parányi, hogy a természetvédelem világjelképévé vált óriáspanda állományához képest is aprócska – jegyezte meg. Azt mondta, olyan “bennszülött” fajokról van szó, amelyek évezredek, évmilliók alatt alakultak ki a Kárpát-medencében és azóta is csak ott élnek. Ilyen faj például a bánáti bazsarózsa vagy a magyar szöcskeegér is – fűzte hozzá.
Balczó Bertalan köszöntőjében arról is beszélt, hogy a természetes és természetközeli ökoszisztémák olyan szolgáltatásokat biztosítanak az emberek számára, amelyek elengedhetetlenek. Ilyen a tiszta víz, a tiszta levegő, a beporzás és az éghajlatszabályozás – mondta.
Kijelentette, egy ökoszisztéma akkor lesz stabil és képes arra, hogy kövesse a gyorsuló változásokat, ha megfelelő fajgazdagsággal rendelkezik. A természet védelme és értékeinek megőrzése stratégiai, gazdasági és versenyképességi kérdés is – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, a magyar szöcskeegérhez hasonló fajok megőrzéséhez alapos ismeretekre van szükség. Amíg az egyes fajok igényei, veszélyeztető tényezői nem ismertek, addig a védelmük érdekében tett minden intézkedés “legfeljebb óvatos próbálkozásnak minősül” – emelte ki.
Balczó Bertalan a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszerről is beszélt. Elmondta: tíz nemzeti park igazgatóság szakembereinek, valamint számos kutatóintézet, független kutató és adatgyűjtő bevonásával több száz növény- és állatfaj és azok élőhelyeinek rendszeres megfigyelése zajlik.
Hangsúlyozta, fontos, hogy a szakmai munka mellett társadalmi támogatottsága is legyen a környezetvédelmi munkának, ebben az Év emlőse és a Vadonleső Program mindig lényeges szerepet töltött be.
Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, a magyar szöcskeegér az országban csak a Borsodi-Mezőségben található meg. Hozzátette, az állat globálisan veszélyeztetett fajnak minősül.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a magyar szöcskeegér az alig legeltetett száraz gyepek vegyes táplálkozású rágcsálója. Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke egymillió forint. Az állatok téli álmot alszanak, sok rovart fogyasztanak és évente csak egyszer vannak kölykeik. 1936 és 2006 között egyetlen élő példánya sem került elő Magyarországon.
- A magyar gazdák érdekeiért Brüsszelben tárgyaltak a NAK és a MAGOSZ vezetői
- A legjobbak közé került a magyar agrárvállalkozás
- Minden idők legnagyobb haltelepítése várható
- Téli álomra készül a sündisznó, vigyázzunk rá!
- Agrárpetíciót indít a NAK és a MAGOSZ a gazdák védelmében
- Március 8. – Nemzetközi nőnap – Hét különleges nő a történelemből
2025. március 27.
Mit jelent a mentes termék?
2025. március 27.
A lovak takarmányozásáról
2025. március 27.
Korlátozás a szlovák-magyar határon a száj- és körömfájás miatt
2025. március 26.
Érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat
2025. március 26.
Újabb 5 milliárd forint támogatás feldolgozó üzemek fejlesztésére
2025. március 26.