Borünnepre készül Eger
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. június 17.
- 0
Július 10-e és 12-e között immár 29. alkalommal rendezik meg az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválját Egerben.
Az Egri borünnepnek ezúttal is az Érsekkert ad otthont.
– Harminc borvidéki pincészet mintegy kétszáz féle borral – fehér, rozé és vörös tételekkel – lesz jelen, mellettük tíz étterem kínálja majd a borokhoz illő falatokat – mondta el érdeklődésünkre Tarsoly József egri hegybíró. Hozzátette: a hegyközség és a város által szervezett program két színpadon számos zenei produkcióval is várja a látogatókat.
Tarsoly József ugyanakkor a szőlő-bor ágazatot sújtó problémákról is szót ejtett. Szavai szerint a hazai borfogyasztás tíz év alatt lényegében megfeleződött, most már mindössze fejenként évi 15-16 literről beszélhetünk csak. Ezt az egri hegybíró részben azzal magyarázza, hogy a bort kedvelők és fogyasztók esetében egy generáció eltűnt a piacról. Ők gyakorlatilag elfordultak a bortól mert nem illeszkedik az ízvilágukhoz, vagy esetleg már a szülők sem „vezették rá” őket a kulturált borfogyasztás élettanilag is jelentős előnyeire. Másrészt – főleg a nagy kereskedelmi láncok esetében – az árak leszorítása miatt a termelők megtérülési rátája is csökken, ami pedig negatív spirált eredményez. Eközben a termelési költségek folyamatosan nőnek.
– Az ország harmadik legnagyobb, 19 települést felölelő, mintegy 5000 hektáros Egri borvidéken most már alig 75 ezer hektoliter bor minősítenek „egri” megjelöléssel egy évben, miközben ez a szám pár esztendeje még 100 ezer hektoliter körül mozgott. Ez azért is szomorú, mert korszerű, fiatal ültetvények és nagyon komoly borászati sikerek jellemzik a borvidéket – tette hozzá.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.