Feldman Zsolt: ma az ipar- és gazdaságfejlesztés a vidéki térségekben történik

Ma az ipar- és gazdaságfejlesztés a vidéki térségekben történik - jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a város közel 400 millió forintos uniós támogatással megvalósuló iparipark-fejlesztésének projektnyitó rendezvényén, Jászárokszálláson.
Feldman Zsolt kiemelte: a Jászság egy olyan, hagyományosan mezőgazdasági térség, melyben az elmúlt időszakban dinamikus és intenzív iparfejlődés történt.
Ez példaértékű Magyarországon, hiszen fontos, hogy a vidéki térségek is nyertesei legyenek a gazdaság- és iparfejlesztést fókuszban tartó és széles intézkedési palettával segítő kormányzati politikának – fogalmazott.
Emlékeztetett:
a kormány az egyik legfontosabb feladatának tekinti a vidéki gazdaság fejlesztését, a vidéken élők számára munkahelyek és élhető körülmények megteremtését.
Példázza ezt a jászárokszállási ipari park kapacitásbővítése is, mely az eddigi terület megnövelésével és infrastruktúrájának teljes kiépítésével megalapozhatja Jászárokszállás további fejlődését – mondta.
Szavai szerint a kabinet a gazdaságfejlesztés támogatásán túl a vidéki emberek életkörülményeit is számos intézkedéssel segítette és segíti. Így a vidéki otthonfelújítási program, a Magyar falu program és a vidékfejlesztési program is arra fókuszál, hogy önkormányzatokon, vagy gazdasági szereplőkön keresztül forrást és lehetőséget biztosítson a vidék számára.
Rámutatott:
Jászárokszállás a Területfejlesztési Operatív Plusz Programban rendkívül sikeres, hiszen az utóbbi időben 4 projektjéhez összesen 1,7 milliárd forintot meghaladó forrás érkezik a városba.
Ez a sikeresség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egészére is igaz, ahol ebben a programban közel 62 milliárd forintot nyertek el, ami több mint 230, az érintett települések lakóinak életminőségét javító fejlesztés támogatását teszi lehetővé.
Pócs János, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 2025-ben Jászárokszálláson 2,8 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődik el, melynek része egy sportcsarnok megépítése is. A város számára tehát az idei az áttörés éve – állapította meg.
A vidéki településen élő emberek a munkahelyet, a megélhetést tartják a legfontosabb szempontnak, emellett a sportolási és kulturális lehetőségek és az infrastruktúra is közérzetet meghatározó tényezők – tette hozzá.
A Jászság jövőbeni gazdasági fejlődésének egyik feltétele, hogy az M3-as autópálya Hatvantól Jászberényig is megépüljön, amiről már megszületett a pozitív döntés
– húzta alá.
Az országgyűlési képviselő szerint Jászárokszállás fejlődése igazolja, hogy ahol együttműködés van a lakosság, az önkormányzat és a kormányzat között, ott „a lehetőség nem probléma, sőt, a probléma is lehetőség”.
- Ismét terjed a juh- és kecskehimlő Európában
- Pergetésbejelentés: Elindult a méz visszahagyás bejelentő felülete
- Jakab István: Brüsszel nem dönthet a gazdákról a gazdák megkérdezése nélkül
- Kárenyhítő juttatás a tavaszi fagykár után
- Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
- Itt a Nyitott Porta Napok rendezvénysorozat
2025. július 20.
Innováció a magyar építőiparban
2025. július 20.
Kihalás fenyegette, most viszont már hungarikum
2025. július 19.
Agrometeorológia: nagy szükség lenne további csapadékra
2025. július 19.
Veszélyben az élelmiszerbiztonság
2025. július 19.
17 magyar arany született az olaszrizlingvébén
2025. július 18.