Halászhagyományok, halételek és koncertek: háromnapos fesztivál Tihanyban
- Agrárhírek, Állattenyésztés, Jó hírek
- 2026. november 4.
- 0
Háromnapos fesztivál várja a látogatókat Tihanyban: a Gardálián halászhagyományok, gasztronómiai programok és koncertek is lesznek.
November 6. és 8. között rendezik meg a XXIV. Tihanyi Gardáliát. A Balaton őszi rendezvénye a település évszázados halászmúltja előtt tiszteleg, a háromnapos fesztiválon pedig a hagyományőrzés és a gasztronómia mellett sétahajózás, kézműves programok, előadások és koncertek is várják a látogatókat.
Több mint két évtizedes hagyományt őriz a Gardália
A rendezvény eredeti célja az volt, hogy emléket állítson Tihany évszázados halászmúltjának, különösen annak az egyedülálló halászati módszernek, amely a félsziget adottságai miatt vált a helyiek specialitásává.
A fesztivált több mint két évtizede néhány tihanyi vállalkozó indította útjára Punk Ferenc csárdagazda vezetésével. Az első Tihanyi Gardafesztivált, vagyis a Gardáliát 2002. november 16-án és 17-én rendezte meg a helyi Művelődési Ház, több helyszínen. Már az első alkalommal nagy sikert aratott a látványhalászat, amelyet akkor még egy kísérőhajóról figyelhettek az érdeklődők. 2013-ban már négy hajó futott ki a tihanyi Révből.
A rendezvény egyik kedvelt eseménye a Benke László halászlé- és halételfőző emlékverseny is. Az első alkalommal még csak három csapat nevezett, az utóbbi években azonban már rendszeresen harmincnál is több csapat mérte össze főzőtudását.
A XXIV. Gardália díszvendége Székelyudvarhely városa.
Sétahajózás és látványhalászat a Balatonon
November 7-én, szombaton a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) 75 perces sétahajózásra várja az érdeklődőket a fesztivál keretében. A hajó 10:15-kor indul a tihanyi hajóállomásról.
A program során a vendégek a BAHART egyik új hajójáról, a Balaton katamarán fedélzetéről követhetik a hagyományos látványhalászatot. A garda, más néven „látott hal”, Tihany egyik különleges nevezetessége, amelyhez évszázados halászati hagyományok kötődnek.
A szombati napon a kompok Szántódrévből 7:00 és 18:00 óra között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 18:15 között, félóránként közlekednek.
A XXIV. Tihanyi Gardália részletes programja
November 6., péntek
- 18:00: Pro Tihany díjak átadása a Magtárban
November 7., szombat
Kossuth utca és Borsos Miklós tér
- Kézműves kirakodóvásár
- Utcazene: AcouStone Duó és Steinhausz Gergő
- Jótékonysági sütivásár a Visszhang Óvodáért Alapítvány és a Tihanyi Bencés Iskola javára
- Alkalmi Csibészek Gólyalábas Társulat
Tihanyi hajóállomás
- 09:30: Vesztergám Miklós tárogatóművész fogadja a vendégeket
- 10:00: Nosztalgia-sétahajózás a Tihanyi-kúthoz, a garda „vermelőhelyének” megtekintése, a Garda-szobor megkoszorúzása
- 11:30: A hal fogadása a hajóállomáson
Porta Pacis
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előadásai:
- 11:00: A Belső-tó felmérésének eredményei. Előadó: Dr. Vörös Lajos
- 11:30: Mi marad a szezon után a Balatonban? Naptejek és egyéb, a turizmushoz kapcsolódó szennyező anyagok. Előadó: Dr. Pirger Zsolt
- 12:00: A Balaton halai. Ismeretterjesztő összefoglaló a tó halállományáról. Előadó: Dr. Takács Péter
- 12:30: Balaton 2026-ban. A tó aktuális állapota és az idei év legfontosabb tapasztalatai. Előadó: Prof. Dr. Vasas Gábor
Tihanyi Bencés Apátság
- 13:15: A hal és az újbor megáldása
Pisky sétány
- 14:00: Látványsütés
Mádl Ferenc tér
- 10:00: Kézműves sátor a gyerekeknek
- 15:00: Borrendek bemutatkozása, borrendi avatás
- 17:00: Székelyudvarhely városának műsora
- 18:00: Koncert a Dynamit Dudes zenekarral
- 20:00: Retro disco DJ Aaron Wise közreműködésével
November 8., vasárnap
Kossuth Lajos utca
- 09:00: Kezdődik a Benke László halászlé- és halételfőző emlékverseny
- 12:30: Esztám Band: „Világzene, cigányzene, ahogy mi szeretjük.”
- 15:00: A főzőverseny eredményhirdetése
Mádl Ferenc tér
- 10:00-15:00: Fanyűvő Játékpark, Balaton játszóház
- 11:00: Sakkszimultán Jeszenszky József mesterjelölt sakkozóval
- 11:00: A Tökmag zenekar gyermekkoncertje
- 17:00: Koncert az Ocho Macho zenekarral
A rendezvény fővédnöke Forsthoffer Ágnes, a Magyar Országgyűlés elnöke. Védnökei Kötél Balázs, Tihany község polgármestere, valamint Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere.
A novemberi hétvége így a balatoni halászhagyományok, a helyi gasztronómia és a közösségi programok jegyében telik Tihanyban.
Forrás: hirbalaton.hu
- Agrárígéretek és költségvetés: az agrárium is várja a költségvetés részleteit
- Quinoa és csicseriborsó a szántóföldön: új növényekkel védekeznek az aszály ellen a gazdák
- Európai összefogás indult a vadon élő beporzók védelméért
- Októberben is vethető a madársaláta, a hideget is jól viseli
- Az esők után újra megindulhat a gombaszezon, de még nem tért vissza az őszi bőség
- A kutyák szaglása a precíziós növényvédelemben is szerepet kaphat
2026. november 3.
Burgonyaválság Európában: a magyar termés is közel felére esett vissza
2026. november 3.