Fókuszban a közvetlen termelői értékesítés erősítése
- Agrárhírek
- 2024. november 25.
- 6
- 0

Napjainkban kiemelt kérdés életünk minden területén a fenntarthatóság. Ebben segíthetnek a Rövid Ellátási Láncok (REL).
Gazdasági és társadalmi szempontból ehhez jelentősen hozzájárul azoknak az élelmiszer-ellátási láncoknak a fejlesztése, melyek a helyi gazdaság erősítése, a vidéki közösségek megerősítése mellett minél kevesebb köztes szereplő bevonásával kínálnak megbízható, minőségi élelmiszereket közvetlenül a fogyasztóknak. Erre irányul az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás, mellyel kapcsolatban az Agrárminisztérium 2024. november 30-ig várja a véleményeket – hívta fel a figyelmet közleményében az Agrárminisztérium.
Kifejtették, a REL együttműködések támogatása a termelők, feldolgozók és a fogyasztók közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok létrehozásával olyan együttműködések kialakítását ösztönzi, amelyeknek célja, hogy biztosítsa a termelők számára a méltányos megélhetést, illetve a fogyasztók jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerekhez jutását.
Fontos szempont, hogy
a helyi termelés és értékesítés erősíti a helyi gazdaságot, helyi munkahelyeket teremt és őriz meg, illetve fejleszti a helyi turizmust. Ugyancsak lényeges, hogy a kisgazdaságokban a termelési rendszerek fenntarthatóbbak, a szállítási útvonalak pedig jelentősen lerövidülnek.
A REL hozzájárul a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, erősítve a termelők és a fogyasztók közötti bizalmat.
Közös projekttervre alapozott értékesítési formákat alakíthatnak ki a REL együttműködésben részt vevők a támogatás segítségével, ami elősegíti a termelők közös és közvetlen piacra jutását, ugyanis Magyarországon egyre nagyobb igény mutatkozik a közvetlenül a termelőktől, vagy legfeljebb egy közvetítőtől vásárolt élelmiszerek iránt – írták.
Ismertették:
támogatási kérelmet mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény, non-profit szervezet, vendéglátóipari vállalkozás, közétkeztetésben vagy piacszervezésben tevékenykedő vállalkozás nyújthat be, kizárólag olyan konzorciumi formában, melyben a tagok függetlenek egymástól.
Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb 70 millió forint lehet a legalább négy taggal rendelkező konzorciumok számára.
A Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervének keretében megvalósuló Rövid Ellátási Láncok fejlesztése című pályázati kiírás széleskörű szakmai egyeztetéssel zajlott előkészítése után, most minden érdeklődő elmondhatja véleményét a felhívásról, mely az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán a társadalmasításra kerülő anyagok között található, a kap.gov.hu címen – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
- Az ázsiai lódarázs megjelenése Magyarországon – Segítse Ön is a védekezést!
- A magyar gazdák érdekeiért Brüsszelben tárgyaltak a NAK és a MAGOSZ vezetői
- A legjobbak közé került a magyar agrárvállalkozás
- Minden idők legnagyobb haltelepítése várható
- Téli álomra készül a sündisznó, vigyázzunk rá!
- Agrárpetíciót indít a NAK és a MAGOSZ a gazdák védelmében
2025. április 18.
A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
2025. április 17.
A tej élet, erő, egészség, de nem mindenkinek
2025. április 17.
Milyen a tökéletes sonka?
2025. április 17.
Elindult a tavaszi virágzás – munkába állt 20 ezer magyar méhész
2025. április 16.
Mit tehetünk a palántadőlés ellen?
2025. április 16.