Kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. július 29.
- 0
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben. A mostani döntés fontos mérföldkő a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtásában, amelynek egyik kiemelt célja a hazai állattartó ágazat versenyképességének javítása - közölte az AM.
Az agrártárca 2024-ben két felhívást is megjelentetett az állattartó telepek fejlesztésének támogatására. A pályázatok célja, hogy elősegítsék az új épületek és korszerű technológiák kialakítását, az állattartáshoz szükséges gépek és eszközök beszerzését, valamint a kapcsolódó energetikai fejlesztések megvalósítását.
A kiírások emellett támogatást biztosítanak olyan speciális célokhoz is, mint például a járványvédelmi fejlesztések vagy az ammóniakibocsátás csökkentését szolgáló beruházások
– közölték.
A támogatást olyan mezőgazdasági termelők igényelhették, akik megfeleltek az üzemméretre és árbevételre vonatkozó feltételeknek.
Az alap támogatási intenzitása 50 százalék, azonban a megújuló energiát hasznosító fejlesztések – például napelemek telepítése -, illetve a járványvédelmi beruházások esetén ez az arány 70 százalékra, az ammóniacsökkentést szolgáló beruházások esetén pedig akár 80 százalékra is nőhet – írták.
A tájékoztatás szerint a kisebb léptékű, legfeljebb 200 millió forintos támogatást biztosító „Állattartó telepek megújításának támogatása” című kiírásra 1419 kérelem érkezett 95 milliárd forint támogatási igénnyel. Az agrártárca a KAP Stratégiai Terv forrásainak átcsoportosításával tudja az eredetileg 50 milliárd forintos pályázati keretösszegen felül a lehető legnagyobb arányban támogatni a hazai állattartó gazdaságok fejlődését.
A vissza nem térítendő támogatások mellett a minisztérium előleg lehívásával, kamattámogatással és kezességvállalási díjtámogatással is segíti a projektek megvalósítását.
A most támogatásban részesülő 209 projekt az első ütemet jelenti, a pályázatok elbírálása ütemezetten folytatódik, a támogatói döntések meghozatala a következő hetekben is folyamatos lesz – közölte a tárca.
Forrás: MTI
- Júliusi időjárás: záporok, hőhullámok és újabb aszály fenyeget
- Nem csak hagyományőrzés: a kézi kaszálás újra fontos szerepet kap
- A nagy hőség a vízellátást is próbára teszi – ezt kérik a szakemberek
- Most dől el a termés sorsa: kritikus hetek előtt állnak a szőlősgazdák
- Aszály idején is előnyt jelenthet az ökogazdálkodás
- Talajvizsgálat nélkül könnyű rossz döntést hozni – ezért kulcsfontosságú a pontos adatok ismerete
2026. július 3.
Komoly termésveszteséget okozhat a kétfoltos takácsatka
2026. július 3.
Nemcsak az aszály a gond: rengeteg víz vész el Magyarországon
2026. július 1.