Miért fontosak az állati eredetű termékek, és milyen tévhitek keringenek velük kapcsolatban?
- Agrárhírek, Állattenyésztés
- 2025. szeptember 13.
- 0
Júniusban indította el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tények ízekre szedve című szemléletformáló kampányukat.
Céljuk, hogy bemutassák az állati eredetű termékek jelentőségét, cáfolják a tévhiteket. Ennek keretében a Heves vármegyei Remény Farmra szerveztek látogatást, ahol a házigazda Anna és Dávid mutatta be a gazdaságot a média képviselőinek.
Sok a tévhit, félinformáció, szélsőséges előítélet az állattenyésztéssel, a húsfogyasztással, a tejtermékek szerepével kapcsolatban.
Mint írják: „Ezek alaptalanul bizonytalanítják el a fogyasztókat, és a mezőgazdaságban dolgozókat is méltatlanul bántják.
Kampányunkkal ez ellen is küzdünk, és rengeteg megerősítést kaptunk, hogy jó úton járunk.
Fontos, hogy a fogyasztók tényekre támaszkodva alkossanak véleményt, és ne a közösségi médiában terjedő félrevezető vélekedések határozzák meg az élelmiszerekhez fűződő viszonyukat.
A hazai állattenyésztés egyre fenntarthatóbb, a hús, tejtermék, tojás mögött valódi emberek, gazdák állnak: szakértelemmel, felelősséggel, tisztességgel.
További információ: www.tenyekizekreszedve.hu„
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
2026. augusztus 14.
Veszélyes kártevő jelent meg a magyar határ közelében
2026. augusztus 14.
Mennyibe kerülhet az idei aszály a magyar mezőgazdaságnak?
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.