Mintegy 700 falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását
Idén is mintegy 700 agrárkamarai falugazdász segíti ingyenesen az egységes kérelmek beadását, amelyre hétfőtől június 10-ig van lehetőség - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A közleményben hozzátették, hogy a kérelmek kétharmadát, megközelítőleg 105 ezret minden évben a NAK falugazdászai adják be. Ezzel az ingyenes szolgáltatással az elmúlt egy évtizedben több mint 1500 milliárd forint támogatás lehívásában segítette tagjait a kamara.
Kiemelték, hogy az idén sem alkalmazzák a beadási időszak utolsó szakaszában a korábban megszokott, munkanaponként 1 százalékos támogatáscsökkentéssel járó szankciót, ugyanakkor a június 10-ét követően beadott egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.
A közlemény szerint az idén a kérelmekkel 49 támogatási jogcímre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár (MÁK) online felületén lehet benyújtani.
Közölték, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve és a vonatkozó hazai rendeletek, pályázati felhívások idén is változtak, és befolyásolják az egységes kérelmek beadását is.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a NAK kezdeményezésére 2025-től megszűnik a nem termelő területek kijelölési kötelezettsége – így a parlagé is -, ez a gyakorlat az Agro-ökológiai Program (AÖP) önkéntes vállalásai közé kerül át. Továbbra is érvényben marad a védett tájképi elemek megőrzésére vonatkozó előírás, illetve a költési és fiókanevelési időszakban a nem mezőgazdasági termelési célú sövények és fák kivágásának, metszésének és egyéb csonkításának tilalma.
- Szőlőszüret 2026 – milyen évjárat kerülhet idén a pincékbe?
- Elfeledett magyar zöldség kerülhet vissza a konyhába
- Szeptemberben még nagyobb lehet a vadbalesetek kockázata
- Barnászöld zselé a kertben? Nem gomba, hanem egy különleges élőlény
- A következő hetek meghatározzák az idei sütőtök minőségét
- A kézi gyomlálás végét hozhatják ezek az új sárgarépa-termesztési megoldások
2026. szeptember 4.
Van még elegendő víz a talajban az őszi vetéshez?
2026. szeptember 4.
Nehéz szüret vár a magyar borászokra az idei évben
2026. szeptember 3.
Mesterséges intelligencia segíthet a tejtermelő gazdaságok mindennapi munkájában
2026. szeptember 3.
Mikor érdemes elkezdeni az őszi búza vetését?
2026. szeptember 2.
Mit vessünk a kiszáradt kukorica után?
2026. szeptember 2.