Nagy István: állami támogatásban részesülhet a víziszárnyas-tartó, aki három évig nem termel
- Állattenyésztés, Jó hírek
- 2025. május 2.
- 0
Rendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek, éppen ezért állami támogatásban részesítik a víziszárnyas-tartókat, akik vállalják, hogy három évig nem termelnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az agrárminiszter hozzátette: a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területeken nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, az egész országra kiterjedően nem hoz létre új víziszárnyastartó helyet.
A támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékeljék a járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyas-tartó létesítményeket érinti elsősorban.
A program kompenzációs támogatást nyújt a leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére.
A rendelkezésre álló összeg mintegy kettőmilliárd forint, a támogatáshoz pályázat útján lehet hozzájutni, és már májusban rendelkezésre áll mindenkinek ez a lehetőség – mondta.
„Éljen mindenki a lehetőséggel! Minden eszközzel támogatjuk az állattenyésztőket, beleértve a baromfitartó gazdálkodókat, hiszen Magyarország élelmezésbiztonsága a legfontosabb” – tette hozzá Nagy István.
- Márciusban lesz az Erdők Nemzetközi Napja
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- A magaságyás titka: a talajszerkezet megőrzése tavasszal
- Hubai Imre: a gazdaasszonyok formálják a magyar vidék jövőjét
- A búzától az adatokig: digitalizáció a magyar malomiparban
- Rekordtámogatások indíthatják el a 2026-os agrárberuházási hullámot
2026. március 17.
Hamis növényvédő szerek terjedhetnek: kampányt indított a Nébih
2026. március 17.
Zoonózisok: így jutnak el a fertőzések az állatoktól az emberig
2026. március 17.
A rostok elengedhetetlenek testünk megfelelő működéséhez
2026. március 16.