Nagy István: fontos, hogy a 2027 utáni közös agárpolitika gazdabaráttá tegye az Európai Unió agráriumát
- Agrárhírek
- 2024. december 9.
- 0
Fontos annak megvitatása, hogy a 2027 utáni közös agárpolitikáról (KAP) szóló következtetések miként fogják gazdaközpontúvá, gazdabaráttá tenni az Európai Unió agráriumát - jelentette ki a magyar agrárminiszter hétfőn Brüsszelben.
Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését megelőzően fontosnak nevezte a 2027 utáni közös agárpolitikáról (KAP) szóló következtetések megvitatását.
A tanács által elfogadott szöveg szerint a 2027 utáni KAP-nak növelnie kell a mezőgazdasági termelékenységet, ily módon pedig biztosítania kell a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalát, stabilizálnia kell a piacokat, biztosítania kell az ellátás hozzáférhetőségét, valamint elfogadható árakat kell biztosítania a fogyasztók számára.
A miniszter elmondta, a tanácsülés központi témája lesz a halászati kvótákról szóló rendelet megvitatása, amely a teljes kifogható halmennyiségről rendelkezik a Földközi- és a Fekete-tengeren. Véleménye szerint az ülésen éles vita várható, mivel a tudományos eredmények alapján meghatározott kvóta „rendkívül mérsékelt„.
Az uniós tanács az ülés témáinak előzetes ismertetőjében kiemelte: mivel a halászati erőforrások nem korlátlanok, az uniós tagállamok az EU közös halászati politikája révén közös szabályokat határoztak meg a halászati erőforrásokkal való gazdálkodásra annak biztosítására, hogy felhasználásuk fenntartható legyen, és egyúttal elfogadható áron egészséges élelmiszereket lehessen kínálni.
Nagy István közölte, hogy a magyar uniós elnökség számot ad több előrehaladási jelentésről, köztük az ellenálló erdőkről szóló monitoringrendszerről, a biomassza alapú fejlődésről, valamint a BIOEAST-kezdeményezésről, mely az élelmiszerbiztonságra, az agrárium fenntarthatóságára összpontosít és a Közép- és Kelet-Európa államainak regionális kutatási együttműködését egyesíti.
Elmondta, hogy a magyar tanácsi elnökség számot ad az európai méhészeti konferencia eredményéről is, amely új szempontokat, új lehetőségeket sorol az európai méhészek védelmében és támogatásuk biztosítására.
Nagy István tájékoztatása szerint, tekintettel arra, hogy a hétfőn kezdődő, kétnapos ülés az agrártanács utolsó megbeszélése lesz a magyar uniós elnökség alatt, a szakminiszterek tárgyalnak Kósztasz Kadísz halászatért, Jessika Roswall környezetvédelemért, Christophe Hansen mezőgazdaságért felelős biztosok mellett Várhelyi Olivér magyar uniós biztossal, aki az egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfóliót vezeti az új összetételű Európai Bizottságban.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.