Több mint 15 ezren látogatták a Nyitott Porta Napokat
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. november 7.
- 0
A Nyitott Porta Napok idén igazi sikertörténet lett: országszerte több mint 15 ezer látogató keresett fel mintegy 150 családi gazdaságot 2025. augusztus 23. és október 5. között.
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége által szervezett programsorozat eredetileg pilot kezdeményezésként indult, de mára valódi jövőképpé vált a hazai agroturizmusban.
A résztvevők öt térség portáin betekinthettek a gazdálkodók mindennapjaiba, állatsimogatón, gasztronómiai programokon és kézműves workshopokon vehettek részt, miközben megismerhették a helyi termékek világát.
„A célunk az volt, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat, és új csatornákat nyissunk a helyi termékek értékesítésére” – mondta Fieszl Csaba, a VTE vezetője.
A tapasztalatok szerint a rendezvény nemcsak a falusi turizmust élénkítette, hanem új vásárlói kapcsolatokat és térségi együttműködéseket is eredményezett. Több gazda már az első nap végére eladta a teljes hétvégére szánt készletét, a vendégek pedig országszerte pozitívan fogadták a kezdeményezést.
A Nyitott Porta Napok a hagyományos gazdálkodás és a fenntartható életmód népszerűsítésével az új generációk oktatásában is fontos szerepet játszik. A program emellett segíti a kistermelőket, hogy alkalmazkodjanak a klímaváltozás kihívásaihoz és több lábon álljanak a piacon.
A szervezők már dolgoznak a 2026-os folytatáson, amelyben új tájegységek és még több porta csatlakozhat.
A kezdeményezés szakmai partnerei:
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület, a Kislépték Egyesület és a Pannon Helyi Termék Klaszter.
Forrás: Agroinform – Fotó: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
2026. augusztus 14.
Veszélyes kártevő jelent meg a magyar határ közelében
2026. augusztus 14.
Mennyibe kerülhet az idei aszály a magyar mezőgazdaságnak?
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.