Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám – mondta Mocz András erdőkért felelős helyettes államtitkár a Mecsekerdő Zrt. megújult Büdös-kúti turistaházának ünnepélyes átadóján az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A helyettes államtitkár kiemelte, Magyarországon az erdei túrák, séták számát évente mintegy 40-50 millió alkalomra becsülik. A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint hazánk aktív korú lakosságának csaknem fele túrázik, legalább alkalmanként. A belföldi turizmus e kiemelkedő jelentőségű szegmensének legfontosabb infrastrukturális hátterét, az erdei turistautak, pihenőhelyek hálózatát az állami tulajdonú erdészeti társaságok tartják fenn – írták.
A közlemény szerint Mocz András hangsúlyozta, 2010 és 2023 között az állami erdészeti társaságok saját forrásból csaknem 53 milliárd forintot költöttek közjóléti-turisztikai feladatok ellátására, ami csaknem évi 4 milliárd forintot jelent.
E gazdasági modell alapja, hogy az erdészeti társaságok elsősorban a fenntartható módon megtermelt megújuló nyersanyag, az erdőből származó faanyag értékesítéséből származó bevételeikből látják el közjóléti feladataikat, így például az erdők turisztikai infrastruktúrájának fenntartását, fejlesztését is.
A magyar erdők évente 39 milliárd forint értékű turisztikai szolgáltatást nyújtanak a társadalomnak – ismertette egy nemrégiben készült egyetemi tanulmány adatait a helyettes államtitkár. – Az erdei turizmus iránti növekvő igényt jól mutatja, hogy egyre több erdei szálláshely épül vagy újul meg országszerte – tette hozzá.
A Pécs és Orfű között, a Dél-dunántúli KÉK-túra mentén található Büdös-kúti kulcsosház teljes felújításon esett át, a beruházásnak köszönhetően már magasabb komfortfokozattal várja vendégeit. A 12 fő elszállásolására alkalmas épület kivitelezési munkálatait, berendezési tárgyait és eszközeit részben támogatásából, részben pedig önerő felhasználásával valósította meg a Mecsekerdő Zrt. – írták a közleményben.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Oázist teremtettek az aszály közepén – így biztosítják a vadállomány vízellátását
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.