Újabb helyen bukkant fel a veszélyes kártevő, a Nébih fokozta a megfigyelést

Megosztás:
Forrás: wikipedia

Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár, a Nébih fokozott megfigyelést végez a magyar határ mentén.

Újabb európai országban bukkant fel a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A szlovák növényegészségügyi hatóság tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen egy kihelyezett csapdában 18 kifejlett egyedet fogtak be, ami újabb figyelmeztető jel a szakemberek számára.

Mivel a kijelölt védelmi övezet átnyúlik a magyar határra is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnal megkezdte a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket az érintett térségekben.

Forrás: Nébih

Már Magyarországon is jelen van a kártevő

A kőrisrontó karcsúdíszbogár hazai jelenlétét június végén igazolták Beregsurány térségében. Az újabb szlovákiai előfordulás azt jelenti, hogy az Európai Unióban jelenleg két ország érintett a veszélyes zárlati károsító terjedésében.

A hatályos előírások alapján a fertőzött terület körül legalább 100 méter sugarú fertőzött körzetet, valamint minimum 10 kilométer széles pufferzónát kell kijelölni. Mivel ez a védelmi övezet átnyúlik Magyarországra, a hazai szakemberek is fokozott ellenőrzéseket végeznek.

Csapdákkal és helyszíni vizsgálatokkal figyelik a területet

A Nébih és a kormányhivatalok növényvédelmi szakemberei jelenleg intenzív felderítést folytatnak a határ mentén.

Ennek részeként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 40 speciális csalogatóanyaggal ellátott színcsapdát helyeztek ki. Ezek elsődleges feladata, hogy a lehető legkorábban jelezzék, ha újabb egyedek jelennek meg a térségben.

A csapdázás mellett a környező kőrisállományokat is folyamatosan vizsgálják, különös figyelmet fordítva azokra a tünetekre, amelyek a kártevő jelenlétére utalhatnak.

A gyors észlelés kulcsfontosságú

A szakemberek szerint a korai felderítés döntő jelentőségű, hiszen minél hamarabb sikerül azonosítani az újabb fertőzési gócokat, annál nagyobb az esély a károsító terjedésének lassítására.

Ez nemcsak az erdők, hanem a települési fasorok, parkok és közterületek védelme miatt is kiemelten fontos, hiszen a kőrisfák számos hazai zöldterület meghatározó elemei.

A Nébih a lakosság segítségét is kéri. A hatóság arra biztatja a kőriserdők közelében élőket és a természetjárókat, hogy ha gyanús tüneteket vagy a kártevőre hasonlító rovart látnak, készítsenek fényképet, és haladéktalanul értesítsék a Nébih, illetve az illetékes kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályát.

Forrás: agroinform.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük