15 ország 200 kiállítója és 30 ezer látogató vett részt az AGROmashEXPO-n
- Agrárhírek
- 2025. január 29.
- 0
Az idei 43. AGROmashEXPO nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállításon 15 ország 200 kiállítója és 30 ezer látogató vett részt - közölte a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt.
A január 25-én véget ért kiállításon, az ország legnagyobb és legátfogóbb mezőgazdasági eseményén felvonultatták az elmúlt év és a jelen számos innovatív termékét és szolgáltatását.
A kiállítók visszajelzései alapján a 2025-ös AGROmashEXPO egyértelműen sikeres volt, hiszen a megkérdezettek többsége a tavalyinál is több sikeres üzletkötésről számolt be.
Az idei kiállításon több új külföldi vállalkozással, köztük szlovén, török és német cégekkel találkozhattak a látogatók.
Az AGROmashEXPO-t ebben az évben is több fontos szakmai rendezvény kísérte, ezek közül is kiemelkedett a kiállítás szakmai partnere, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által rendezett GOSZ Szántóföldi Szakmai Nap. Ezen az agrárgazdaság előtt álló kihívásokról, megoldási lehetőségekről és fejlesztésekről volt szó. A Magyar Államkincstár a gépbeszerzésekkel kapcsolatos lehetőségekről tájékoztatta a gazdákat egy másik kerekasztal-beszélgetésen – közölték a szervezők.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.