AM: a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán
- Agrárhírek
- 2024. december 2.
- 0
A méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, mézet lehet importálni, beporzást viszont nem - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az európai méhészeti ágazat jövőjéről rendezett konferencián Brüsszelben, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletén az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a vadon élő virágos növényeink csaknem 90 százaléka, a termesztett növényeinknek pedig 80 százaléka függ legalább részben a beporzóktól, így a méhészeink által gondozott mézelő méhek tevékenységétől is. A méhészet esetében olyan területről beszélünk, amelynek jelentősége jóval túlmutat a megtermelt méz gazdasági értékén. A méhészeti ágazat szereplői nemcsak a fogyasztókat látják el mézzel, hanem fontos ökoszisztéma szolgáltatást is nyújtanak. Ahhoz, hogy a méhtartási kedv fennmaradjon, a méhészeti tevékenységnek megfelelő, méltányos megélhetést kell nyújtania az érintettek számára.
Ezért a jövőben a méhészek bevételi szerkezetében a méz előállítása mellett figyelembe kell venni a beporzásban végzett tevékenységet is, ami hozzájárulna a gazdaközpontú uniós agrárpolitika megvalósulásához is. Az európai fogyasztók élelmezésbiztonságának javítása pedig elősegítené, hogy az Európai Unió ismét erős és versenyképes legyen – áll a közleményben.
Nagy István kitért arra is, hogy a méhészeti ágazatban foganatosított intézkedések még nem bizonyultak elég hatékonynak. Hangsúlyos probléma, hogy az EU nem önellátó és az európai méhészek erős piaci ellenszélben dolgoznak, úgy, hogy a külpiacokról érkező méz természetes eredete gyakran nem is igazolható.
Éppen ezért mihamarabbi európai szintű együtt gondolkodásra és célzott, támogató fellépésre van szükség az uniós méhészek és az európai fogyasztók élelmezésbiztonságának megőrzése érdekében – hívta fel a figyelmet az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.
- A lucfenyők pusztulása már a klímaváltozás előrehaladását jelezheti Magyarországon
- A felszínen már látszik a baj – így terjed az aszály Közép-Európában
- A zaj nemcsak zavaró, a terméshozamra is hatással lehet
- A víz jövője? Már sört is főznek tisztított szennyvízből
- A Target, az USA egyik legnagyobb kiskereskedelmi lánca nem árulja tovább a ketreces tartású tyúkok tojásait
- A tavaszi fagy után az aszály is nehezíti a gazdák dolgát
2026. május 1.
Nem mindegy, mivel kezelik a teheneket fejés után
2026. április 29.
A denevérek meglepő szerepe a gyümölcsösök védelmében
2026. április 29.
Új kutatási eredmények adhatnak előnyt a tűzelhalás elleni védekezésben
2026. április 28.