Az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
- Agrárhírek
- 2025. március 19.
- 0
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat és a kultúránkat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) szerdán kiadott közleménye szerint, amely tájékoztat arról, hogy megkezdődött a laboratóriumi hús hazai gyártásának és forgalmazásának betiltásáról szóló jogszabály vitája az Országgyűlésben.
A tárcavezető a parlamentben arról beszélt, hogy számos aggály fogalmazható meg a laboratóriumban előállított húsokkal kapcsolatban. A felvetődő kérdések megválaszolása pedig csak átfogó hatásvizsgálat alapján lehetséges. Az előzetesen vélelmezhető negatív hatások azonban olyan mértékűek, hogy már indokolt ezek alapján jogszabály útján biztosítani a laboratóriumi hús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmát.
Nagy István szerint a leghatározottabban fel kell lépni ellene, ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden élelmiszert a termőföldhöz kötve állítsanak elő. A kultúra ott kezdődött, amikor az ember földet kezdett művelni és addig tart, amíg megműveli.
Ha a termőföldtől elválasztjuk az élelmiszertermelést, akkor minden hagyományunktól, minden kultúránktól eltávolodunk, identitásunkat veszítjük, ami gyökértelenséghez vezethet. Az európai létforma kerül veszélybe, ha elfogadjuk a művileg előállított húsok forgalmazását
– tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, hogy az élelmiszerek folyamatosan bekerülnek és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe. Ebből következően mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetőleg csökkentése érdekében.
Ezért is kell a lehető legszigorúbb szabályokat meghozni a műhús előállításával és forgalmazásával kapcsolatban. Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat kizárólag az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználást engedélyezné, minden más esetben szigorúan tiltaná a műhús előállítását és forgalmazását hazánkban – tájékoztatott.
Nagy István hangsúlyozta, meg kell becsülni a normalitást, a hagyományokat és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak. Az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán.
A társadalom többségének meg kell értenie, hogy a gazdák nélkül nincs élelmiszer és nincs jövő sem. Ezért azon dolgozunk, hogy miként tudjuk a gazdatársadalom számára a társadalmi elismertséget helyreállítani. A magyar kormány elkötelezett a hagyományos vidéki életforma megőrzése és megerősítése mellett – húzta alá az agrártárca vezetője.
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- Biztos piac, növekvő lehetőségek: jó helyzetben a magyar juhtartók
- Áfonya a kiskertben: könnyebb, mint gondolnád
- Kamerák és mesterséges intelligencia: magyar fejlesztés segítheti a tehenészeteket
- Letették az új Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár alapkövét Gödöllőn
- Jó virágzás, nagy kockázat: a fagy döntheti el az idei termést
2026. április 14.
Az alma tavaszi növényvédelme: itt dől el a termés sorsa
2026. április 14.
Batáta a kertben? A siker a tavaszi előkészítésen múlik
2026. április 13.
Meglepő eredmény: csökkenthető a terhelés hozamveszteség nélkül
2026. április 13.
Áfonya a kiskertben: könnyebb, mint gondolnád
2026. április 13.