Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot, a kiírásra a gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében lehet jelentkezni a Kárpát-régió egész területéről május 29-éig, a védjegyeket pedig szeptember 11-én, az Országházban fogják átadni - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Kiss Károlyné Ildikó, a védjegy alapítója.
Kiss Károlyné Ildikó kiemelte, a védjegy a kiválóságot bizonyítja, a vásárlói bizalmat erősíti. Kifejtette, a legtöbb vállalkozás már elfogadta, hogy úgy lehet tovább fejlődni, ha megmérettetésekben vesz részt.
Ismertette, hogy jelenleg 200 partnercég több mint 1000 terméke, vagy termékcsoportja, illetve szolgáltatása rendelkezik a védjeggyel, 2024-ben 32 pályázó 38 munkája érdemelte ki az elismerést. A tavalyi nyertesek mezőnyét is a mezőgazdaság területe dominálta, viszont 10 százalékuk az informatika és robotika területéről került ki – tette hozzá.
A védjegyhasználóknak szigorú követelményrendszernek kell megfelelniük, és csak folyamatos ellenőrzés mellett tarthatják azt meg. A pályázat során többek között a termékek gyártási környezetét, az előállítás megbízhatóságát és a fogyasztóknak nyújtott információkat is ellenőrzik. A pontos követelmények a hivatalos pályázati kiírásban érhetők el
– hívta fel a figyelmet Kiss Károlyné Ildikó.
A sajtótájékoztatón felolvasták Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjét. Úgy fogalmazott, létfontosságú lesz a hazai kkv szektor dinamizálása és a belső fogyasztás felpörgetése. Ennek megvalósítása érdekében indult 1400 milliárd forintos keretösszeggel a Demján Sándor Program, amely a hazai kis- és középvállalkozói réteg feltőkésítését és digitális átállását hivatott elősegíteni, kedvezményes hitelekkel és vissza nem térítendő támogatások nyújtásával.
A mintegy 1400 milliárd forintnyi közvetlen támogatás a kedvezményes hitelkonstrukciókkal, valamint az idén induló, nagyságrendileg 450 milliárd forintnyi állami beruházással együtt egészen biztosan jelentős fejlesztési lehetőséget jelent a hazai kkv-k számára.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2025-ben nyolcadik alkalommal írta ki és valósítja meg Bocsiviki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a FANNIZERO Kft., a Hajnal Húskombinát Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a KOCH’s Torma Kft. és a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt.
Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a pályázati rendszer szakmai támogatója az Agrárminisztérium, kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
- Pergetésbejelentés: Elindult a méz visszahagyás bejelentő felülete
- Ismét terjed a juh- és kecskehimlő Európában
- Jakab István: Brüsszel nem dönthet a gazdákról a gazdák megkérdezése nélkül
- Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
- Kárenyhítő juttatás a tavaszi fagykár után
- Fejlesztések több mint 500 millió forintból
2025. július 19.
Agrometeorológia: nagy szükség lenne további csapadékra
2025. július 19.
Veszélyben az élelmiszerbiztonság
2025. július 19.
17 magyar arany született az olaszrizlingvébén
2025. július 18.
Óriási veszteségek világszerte a hőség miatt
2025. július 18.