Hamarosan itt a csipkebogyó-szezon
- Növénytermesztés
- 2024. október 3.
- 0
Hamarosan megcsípi a dér a csipkebogyót és ideje leszedni, hogy télen kihasználhassuk immunerősítő hatását.
Ahhoz, hogy sok csipkebogyó legyen a kertünkben, vadrózsákat kell ültetni. A vadrózsa egyébként is hálás növény, tavasszal rózsaszínes-fehér virágaival ékesíti a kertet, míg ősszel a piros bogyója lesz a termése.
A dér által megcsípett csipkebogyó lassan kezd megpuhulni, ami megkönnyíti a feldolgozását, akár gyógyteának, akár lekvárnak szeretnénk használni.
Csipkebogyó tárolása
A csipkebogyót leszedve azonnal kezdjük el a szárítást vagy mélyhűtést, különben nagyon hamar tönkremegy.
A levágott csipketermést zacskóban mélyhűtőbe téve később könnyebb lesz lekvárnak főzni. De ha gyógyteaként használnák, akkor a szárítás lehet az üdvözítő megoldás.
Szárítani konyharuhán, szellős helyen érdemes, de semmiképpen ne süsse a nap. A csipkebogyó akkor száradt meg teljesen, ha kézzel már nem tudjuk összenyomni a terméseket. Ezután tegyük jól lezárt befőttesüvegbe, és csakis akkor vegyük csak elő, ha szükség van rá. Addig sötét és hűvös helyen tároljuk az üveget.
Teafőzés
A csipkebogyó legnagyobb értékei közé tartozik a C-vitamin. Csakhogy ennek van egy olyan tulajdonsága, hogy hő hatására gyorsan bomlani kezd. Ezzel pedig pont a lényeget veszítjük el belőle.
A csipkebogyóteához este egy edénybe tegyünk szobahőmérsékletű tisztított vizet, és ebbe szórjuk bele a csipkebogyókat. Hagyjuk egész éjszakára vízben, és reggel már ihatjuk is a vitamindús, immunerősítő teánkat.
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Nagy István: a gazdák érdekében lépni kell a dráguló műtrágya miatt
- 200 ezer aláírásnál az agrárpetíció: tiltakozás az ellenőrizetlen import ellen
- A rostok elengedhetetlenek testünk megfelelő működéséhez
- Tudásból versenyelőny – A MATE már a világ agráregyetemeinek élmezőnyében
- Itt az ideje visszavágni a pampafüvet és a díszfüveket: mutatjuk, hogyan!
2026. március 21.
Újra támad a bőrcsomósodáskór
2026. március 21.
Klímaadaptáció az erdőkben: nyílt fórum a Planet Budapest 2026 Expón
2026. március 21.
Komposzt a kertben: gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
2026. március 20.
Több tízezer gazdához érkezik támogatás – felgyorsultak a kifizetések
2026. március 20.
Madárinfluenza húsz év távlatából
2026. március 20.