Jövőre is folytatódik a településfásítási program
- Jó hírek, Növénytermesztés
- 2024. november 28.
- 0
Az Agrárminisztérium (AM) 2025-ben is szeretné folytatni a településfásítási programot, amelynek keretében újabb 10 000 fát ültetnének az Országos Erdészeti Egyesület irányításával 10 ezer alatti lélekszámú településeken – mondta Zambó Péter, az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Pátyon.
Zambó Péter elmondta: a magyar kormány elkötelezett az ország erdővel fedett területeinek növelésében és hamarosan a közös agrárpolitikai alapokból is kiírnak erdőtelepítési pályázatokat.
Hozzátette, hogy az AM hosszútávú program keretében szeretné 2030-ra a kormány elvárásainak megfelelően az országban fával borított terület arányát 27 százalékra emelni, ezt szolgálja a településfásítási és az erdőtelepítési program is.
Ismertette, hogy az országfásítási program 2019-es indulásától kezdve 184 millió facsemetét ültettek el az országban, a szintén 2019-ben indított településfásítási programban pedig közel 1500 településen 56 ezer darab fát ültettek el.
Pest vármegyében 35 önkormányzat 605 darab fát ültetett el az idei ültetési időszakban – fűzte hozzá az államtitkár.
Elmondta azt is, hogy Páty a keddi faültetéssel együtt 70 darab fával gyarapodott a program keretében.
Zambó Péter kitért arra is, hogy a vidékfejlesztési operatív program keretében 2019-től a mai napig 43 ezer hektár erdő telepítésére adtak be pályázatot a gazdálkodók, ebből 32 ezer hektáron már meg is valósult az erdőtelepítés.
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- Orbán Viktor: a magyar vidék jövője kulcskérdés marad
- NAK elnök: az agráriumban a vetés a jövőről szól
- Jelentés az állategészségügyi ágazat legfrissebb értékesítési adatairól
- Megújított együttműködés a gazdákkal: új megállapodást kötött a kormány
2026. április 9.
Gyümölcsös telepítés okosan – a fajtaválasztás kulcskérdés
2026. április 9.
Meghosszabbították a tejpiaci jelentéstételi kötelezettséget
2026. április 8.
Elindult a vetőmagszezon: így készülnek a hobbikertészek a tavaszra
2026. április 8.