Korlátozás a szlovák-magyar határon a száj- és körömfájás miatt
- Állattenyésztés
- 2025. március 27.
- 10
- 0

Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben, a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalom elől lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon, a nagy határátkelőknél pedig fertőtlenítő kapukat állítanak fel - derült ki a szlovák közlekedésügyi tárca és a belügyminisztérium közleményeiből.
A szlovák közlekedési minisztérium közleményében figyelmeztetett: a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt torlódások fordulhatnak elő. A betegség terjedésével összefüggésben Csehország is ellenőrzéseket vezet be a cseh-szlovák határátkelőknél.
A szlovák belügyminisztérium közölte:
mindennemű – a száj- és körömfájás terjedésének megakadályozásával összefüggésben hozott – a határforgalmat érintő korlátozás kizárólag az erre a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalomra vonatkozik. További részletekről későbbre ígért tájékoztatást a szlovák belügyminisztérium.
„A közlekedési tárca a fuvarozók türelmét kéri a kialakult helyzettel kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a korlátozások minél kisebb mértékben érintsék őket” – jelentette ki Jozef Ráz szlovák közlekedésügyi miniszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által is idézett közleményben. A szlovák minisztérium egyúttal arra kéri a fuvarozókat, hogy kövessék a határforgalmat érintő időszerű hatósági közléseket.
A szlovák kormány kedden a száj- és körömfájás betegség eseteinek előfordulásával összefüggésben országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetésének jóváhagyásáról döntött.
Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását Szlovákiában az ország déli részén, a dunaszerdahelyi járás négy településén – Bakán, Medvén, Csiliznyáradon és Lúcson erősítették meg. Az érintett településeken és környékükön már a hétvégén rendkívüli intézkedéseket – egyebek közt kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el – illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.
A Szlovákiában ötven év után most először előforduló fertőző betegséggel kapcsolatban előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette.
- Az ázsiai lódarázs megjelenése Magyarországon – Segítse Ön is a védekezést!
- Az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
- A magyar gazdák érdekeiért Brüsszelben tárgyaltak a NAK és a MAGOSZ vezetői
- A legjobbak közé került a magyar agrárvállalkozás
- Minden idők legnagyobb haltelepítése várható
- Téli álomra készül a sündisznó, vigyázzunk rá!
2025. április 25.
Egyetlen intézkedés sem Bábolna ellen irányult, hanem Magyarországért
2025. április 25.
Hamarabb érnek tudatos borfogyasztóvá a mai fiatal felnőttek
2025. április 24.
Latorcai Csaba: a szőlészet és borászat kultúrateremtő
2025. április 24.