Latorcai Csaba: a szőlészet és borászat kultúrateremtő
- Agrárhírek, Jó hírek
- 2025. április 24.
- 0
A mezőgazdaság, különösen a szőlészet és borászat kultúrát teremt - hangoztatta a XXX. Szent György-hegyi Napok rendezvénysorozatát megnyitva a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Veszprém vármegyei Kisapátiban, a Fischer Birtokon.
Latorcai Csaba hangsúlyozta: a Csobánc hegyközsége, a Tapolcai medence és a Badacsony alkotta kultúrtáj nemzetközi mércével mérve is a világ egyik legcsodálatosabb vidéke, ahol több évezredes hagyományai vannak a szőlőművelésnek, borkészítésnek.
Szavai szerint
a kormányzat támogatja, fejleszteni kívánja az agrárgazdaságot, azon belül kiemelten kíván gondoskodni a magyar szőlészet és borászat feltételeinek javításáról, segíti a turizmus további élénkítését , valamint támogatja a kultúrát, a helyi értékek és hagyományok megőrzését is.
Elmondta, 2027-ig a magyar kormány több mint 5400 milliárd forintot biztosít a mezőgazdaság számára, 40 pályázati konstrukción keresztül. Ennek a forrásnak több mint 80 százaléka magyar adófizetői pénzekből származik, a magyar költségvetésből biztosítják, és mindössze 20 százalékot biztosít az Európai Unió.
„A magyar szőlészek és borászok tudják, a saját bőrükön érzik, tapasztalják, hogy az Európai Unió döntéshozói, az uniós bürokraták nem érdekeltek a magyar mezőgazdaság felzárkóztatásában. Nem érdekeltek abban, hogy a magyar agrárgazdaság, benne a magyar szőlészet és borászat fejlődjék. Ők abban érdekeltek, hogy az unió alapító országainak mezőgazdasága növekedjen” – mondta.
Hozzáfűzte: magyar részről ezért is tartják felháborítónak, hogy az Európai Unió vezetése most minden alapszabályt „a sutba dobva” akarja Ukrajnát az unióba felvenni, aminek eredményeként minden fejlesztési forrás Ukrajna újjáépítésére, az ukrán mezőgazdaság fejlesztésére fog elmenni, megfosztva a magyar gazdákat minden – eddig akár csak részlegesen hozzáférhetővé tett – uniós forrástól, támogatástól.
Hangsúlyozta, ezért is tartja fontosnak, hogy minél többen vegyenek részt a véleménynyilvánító szavazáson, erősítsék meg a magyar kormányt, hogy hatékonyan léphessen fel a magyar érdekek védelmében.
Az államtitkár kitért arra, hogy a Kisfaludy-program idén újabb lehetőségeket kínál a fejlesztésekre, és felidézte azt is, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezései alapján a kormány a napokban döntött több, a Balaton környékét érintő beruházás elindításáról.
Latorcai Csaba felsorolása szerint
döntött a kormány arról, hogy megteremti a Balaton valódi „körbevonatozhatóságát”, ennek érdekében új sínpálya is fog épülni Balatonakarattya környékén, valamint folytatják az északi parti vasútvonal villamosítását, illetve a vasútállomások korszerűsítését célzó programot is.
A XXX. Szent György-hegyi Napok keretében szerdán borversenyt tartottak, 116 nevezett bor közül választották ki a bírálók a legjobbakat. A következő napokban kulturális és gasztronómiai rendezvények követik egymást.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.