Ma ünneplik az Erdők Nemzetközi Napját
- Agrárhírek, Jó hírek, Növénytermesztés
- 2025. március 21.
- 0
Március 21-én tartják az Erdők Nemzetközi Napját, minden évben az erdők fontosságára, jótékony hatására, és a biodiverzitásra hívják fel a figyelmet - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára.
Ismertetése szerint 2025-ben az erdők és az élelmiszerek a világnap témája, amely az erdőknek az élelmezésbiztonságban, a táplálkozásban és a megélhetésben betöltött szerepét hangsúlyozza. Több mint 3200 vadon élő állatfaj szolgál élelmiszerként, és több mint 2 milliárd ember főzése függ a fától és más hagyományos tüzelőanyagoktól a Földön – emelte ki.
Mocz András megjegyezte: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében több mint 30 milliárd forint áll rendelkezésre az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó telephely- és technológiai fejlesztésekre, köztük a csemetetermelési ágazat támogatására, mintegy 310 milliárd forint támogatási keretet irányoztak elő a magyar erdőgazdálkodás fejlesztésére.
Hozzátette: 2019 óta már 184 millió fát ültettek az Országfásítási Program keretében, amely az április 2-án megnyíló új erdőtelepítési pályázattal ismételt lendületet kap. „Minden egyes hektárral növekszik Magyarország zöld vagyona„
– fogalmazott. A gazdák azokon a területeken próbálnak erdőt telepíteni, amelyek a mezőgazdaság számára kevésbé hasznosak.
Közlése szerint jelenleg az erdészeknek a megfelelő fafajt ajánlani a legnagyobb kihívás, mert nehéz megmondani, hogy 100 év múlva a klímaváltozás körülményei között, melyek lesznek életképesek, melyek tudnak alkalmazkodni a hőmérséklet emelkedéséhez, a talaj vízháztartásának változásához.
Az erdészeti ágazat technológiája lemaradásban van Magyarországon más mezőgazdasági ágakhoz képest, a támogatási forrásokkal beindulhat a felzárkózása. A kiöregedett eszközök használatát el kell felejteni, az erdő is megkívánja, hogy a kornak megfelelő technológiával dolgozzanak benne – fejtette ki.
- Mi történik, ha ősszel sem érkezik elegendő csapadék? Komoly kihívások várhatnak a magyar mezőgazdaságra
- Paradicsom télire? Ezekkel a házi praktikákkal nem lehet melléfogni
- Így maradhat üde a kert a nyári hőségben: augusztusi teendők lépésről lépésre
- Aszály és energiaválság: kettős kihívás előtt a magyar mezőgazdaság
- Megőrizheti vezető szerepét Magyarország a csemegekukorica-termesztésben?
- Veszélyes fertőzés terjed, már embereknél is megjelent
2026. augusztus 13.
Drónok és műholdak a mezőgazdaságban – hogyan figyelik a termést és az aszályt?
2026. augusztus 13.
Dió, mogyoró és mandula 2026 – hogyan alakult a termés?
2026. augusztus 12.
Talajmegújító gazdálkodás – egyre több gazda vált, de mit jelent a gyakorlatban?
2026. augusztus 12.
Hogyan változik a magyar mezőgazdaság 2030-ig?
2026. augusztus 11.
Mely növények lehetnek a klímaváltozás nyertesei Magyarországon?
2026. augusztus 11.